Közkegyelmet!

Olyan javaslatot kívánok Önök elé terjeszteni, amely nem jogot konstituál, hanem jogot konstalál, hiszen való helyzetet rögzít korrekt jogi formában. Ismeretes Önök előtt, hogy a taxis blokád záróaktusaként a kormány és a fuvarozók képviselői között létrejött megegyezés alapján a kormány kinyilvánította: nem szorgalmazza, hogy büntetőeljárás induljon a blokád résztvevői ellen. A javaslat benyújtását az teszi időszerűvé, hogy a kormányzati szándék, amely a gyakorlatban következetesen érvényesült, jogi formát mind ez ideig nem öltött. Hadd fűzzek ehhez néhány szó magyarázatot. A hatályos magyar jogi szabályozás értelmében, amennyiben a büntetőügyekben eljáró hatóságok bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúját észlelik, kötelesek lefolytatni az eljárást, ami azt jelenti, hogy a rendőrség, mint általános nyomozó hatóság, köteles folytatni a nyomozást, az ügyész köteles vádat emelni, és a bíróságnak meg kell hoznia az ítéletet. Ezt az elvet a büntetőeljárási törvény 2. paragrafusa juttatja kifejezésre, amikor rögzíti a hivatalból való eljárás elvét. Ezen elv alapján a hatóságoknak nincs lehetőségük, hogy mérlegeljék, indokolt-e a felelősségre vonás, vagy sem.

         A hivatalból való eljárás elve (officialitás elve) a nemzetközi gyakorlatban általánosan ismert és elfogadott elv. A különböző jogrendszerek azonban különböző megoldást adnak arra a kérdésre, hogy mi történjék olyan esetben, amikor az állam büntető igényének érvényesítése az állam számára nagyobb kárt okoz, mint az igény érvényesítésének elmaradása. Erre a helyzetre a nyugat-európai jogok jelentős részében ismert és élő gyakorlat az az elv, amit opportunitás elvének neveznek. Ennek értelmében a büntetőügyekben eljáró hatóságok célszerűségi megfontolásokból eltekinthetnek a büntető felelősségre vonástól.

         Ami a közkegyelemről szóló törvénynek aktualitást adó eseményeket illeti, azt láthatjuk, hogy nagyszámú állampolgár - vélhetően több százezer - követett olyan magatartást, amit a büntetőügyekben eljáró hatóságok bűncselekménynek tekintenek. Ebben az esetben mindenekelőtt politikai döntést kell hozni. El kell döntenie az államnak, hogy kívánja-e ennek a vélhetően több százezer embernek a felelősségre vonását, vagy sem. Amint az ez esetben meg is történt. Közbülső megoldás nem áll rendelkezésre, hiszen a törvény előtti egyenlőség elvét sértené, ha csak néhány feltételezett elkövetőt vonnának felelősségre, és nem minden személyt, aki az eseményekben aktív szerepet játszott.

         Amennyiben az állam úgy dönt, hogy nem kíván felelősségre vonást alkalmazni, mert nagyobb kárt okozna a büntetőjogi igény érvényesítése, mint annak elmaradása, a hatályos magyar szabályok szerint ennek egyetlen lehetősége van, és ez a közkegyelem gyakorlása. Mivel a magyar jogi berendezkedés nem alkalmazza a büntetőügyekben az opportunitás elvét, a rendőrségnek, mint nyomozó hatóságnak, nincs joga nem eljárni olyan esetekben, amikor a törvény egyébként ezt előírná.

         Mindezek alapján a hatályos magyar jogban annak az állami akaratnak az érvényesítésére, amely a felelőségre vonás elmaradását kívánja, egyetlen lehetséges út a közkegyelmi törvény.

         Mindehhez még annyit szeretnék hozzátenni, hogy az Országgyűlés Alkotmányügyi, Törvényelőkészítői és Igazságügyi Bizottságának a tárgyalás során fölmerült módosító javaslatokkal kapcsolatos helyeslő, vagy elutasító álláspontjával teljes mértékben egyetértek, és azt fenntartás nélkül elfogadom. Szeretném remélni, hogy a Tisztelt Ház a benyújtott javaslatot törvényerőre emeli, és ezzel sikerül pontot tennünk egy hónapok óta lezáratlan kérdés végére, és korrekt jogi formában, nemzeti konszenzus alapján túlléphetünk végre legújabb kori történelmünk e sok vitát kiváltott mozzanatán.

Elhangzott: a közkegyelmi kérvény benyújtásakor az Országgyűlésben,1991. február 19-én