Göncz Árpád: Mérleg

„Mada… egyszer, egyetlenegyszer légy őszinte magadhoz: eldobhatja az ember, ami nem az övé? Ami sosem is volt az övé? Attól csak menekülhet. Vagy lázadhat ellene. Mert ÉN voltam a tied, mindig, Mada, én nem te az enyém”… mintha én a magántulajdonomat védeném… „Hiába, hogy én választottalak”… Ő engem, én őt: ez tény. És miatta … ŐMIATTA… követtem el az életem egyetlen árulását. Most meg fut előlem, és … és újabb árulásra akar rávenni, miatta, megint csak őmiatta… „Ez nem a te világod”… (Hosszú csönd. Nagyon halkan.) „EZ NEM A TE VILÁGOD”… És kettőnk közül KI vállalta mindig, minden hibájával együtt? Mondd? Ki akart kimenni, mert… idehaza nem méltányolják? Én? Mondd, Jászó, én?! Szóltam én ellene … a világod ellen… valaha egy szót is? Te annál többet. Csak azt ne mondd, hogy te szólhattál is, neked nem kellett a hibáit, a bűneit lenyelned, mert így is, úgy is a tied… én viszont… én úgy vackoltam ki a helyemet benne, nekem muszájból meg kellett becsülnöm, nekem vállalnom kellett, görcsösen, mindenestől, hogy a magadfajták befogadjanak.”

188. oldal

ELSŐ RÉSZ

A színpad sötét: kint eső suhog, hosszú, gördülő mennydörgés, az eső suhogása fölerősödik. Ajtó csapódik: belép a Férfi a félhomályba, megáll a szoba közepén – kezében ázottan csöpögő, félig becsukott esernyő -, körülnéz, minden mozdulatán érződik a feszengő idegenség.

NŐ (kintről) Miért nem gyújtasz lámpát? (A Férfi az állólámpához lép, meggyújtja.) Annyira sietsz? (Belép, ázott ballonkabátban.) Azt mondod, Márta lent van Füreden, a gyerek meg… hol is?

FÉRFI Lengyelországban.

NŐ Jaj, de romantikus!.. Bujdosik?

FÉRFI (nevet, egy kicsit erőltetetten) Hát… lány van a dologban…

NŐ És nem történelem? (A Férfi ernyőjéért nyúl.) Add ide. Kiteszem száradni.

FÉRFI (odaadja az ernyőt) Te külön tudod választani a kettőt?

NŐ (rövid hallgatás után, mosolyogva) Hát külön?... A lányt és a történelmet? (Csönd.) Ezért a pénzért akár le is ülhetsz. (Kimegy, kezében a Férfi esernyőjével. Kintről.) Sőt. Ha nagyon igyekszel, talán megpróbálhatnád otthon érezni magad. (Bejön, kabát nélkül, megáll a Férfi előtt.) Csurom víz vagyok, a nyakamon csurgott be az eső. Muszáj átöltöznöm.

FÉRFI Mondd, miért az utolsó délután hívtál?

NŐ (leül az egyik fotel karfájára) Hívtalak. Nem?

FÉRFI És ha nem találsz?

NŐ Valamit a sorsra is kell hagyni… a véletlenre. Ha ugyan létezik olyan.