Göncz Árpád köztársasági elnök újévi köszöntője

Honfitársaim,

nézzék el nekem, ha most, az esztendő fordulóján, Önöknek - magyar vagy magyarul értő testvéreimnek határon innen és túl - semmi olyasmiről nem szólók, amiről ez alkalommal talán szólnom illenék. Például arról, amiben közös hétköznapjainkat éljük: hazánk számokban is kifejezhető jelenéről, gazdaságának állapotáról. Vagy az esztendő politikai summájáról. Uniós csatlakozásunk várható vagy nem várható időpontjáról. Vagy - hogy elhangozzék a legeslegszebb szakkifejezés - NATO-ba tartó honvédségünk "interoperabilitásának" kérdéséről.

Sem az árvízről, amelynek során társadalmunk jelesre vizsgázott együttműködési készségből, bátorságból, kitartásból és emberi együttérzésből.

Hanem mindezek kulcsáról: azokról az emberekről - nőkről és férfiakról -, akik az életünk békét szülő melegét híven őrzik, adják tovább, s képesek önmaguk körül még a hétköznapjainkat is ünnepnapokká varázsolni. A csillagszemű nőkről. És szálfaderekú férfiakról.

Hogy miről ismerszik meg egy csillagszemű nő?

Nos, semmiképpen nem a szeme színéről. Ha az kék, a kékje az égbolt bármelyik árnyalata lehet. Ha zöld: a Balaton bármelyik zöldje. Ha barna: az erdő bármelyik fájának barnája.

A "csillagszemű" egyetlen tudományosan meghatározható ismertetőjele: ha belép egy telefüstölt, áporodott levegőjű szobába, az ablak magától kitárul, és a szoba kiszellőzik. Kevésbé tudományosan: ha belép egy áporodott lelkű ember életébe, akkor az tárul ki, hogy belé áradjon a friss levegő.

De minek ezt meghatározni, mikor úgyis ösztönösen felismerjük? Például egy nagymama személyében, aki - ha történetesen kisebbségben élünk a határon innen vagy túl - gyermekeink anyanyelvének tanítója és őrizője. Felismerjük az édesanyánkban. A feleségünk, a lányunk, a szerelmünk személyében. Ha rettentő fontos emberek vagyunk, egyetlen főnökünk és élő lelkiismeretünk, a titkárnőnk személyében. A gyárban, egy varrógépnél, egyik vagy másik szaktársnőnk alakjában, akihez minden gondunkban nyugodtan fordulhatunk, mert azt halk szóval a helyére teszi. De rábukkanhatunk a szomszédasszonyunkban. Egy ápolónő, tanárnő, óvónő, szociális gondozó, matematika-professzor asszony alakjában. Akiből árad a személyes gondoskodássá bármikor átalakulni kész személytelen jóindulat.

Akinek a kezét a gyerekek nem hajlandók elengedni. Akit láthatatlanul vesznek körül férfiak és nők, fiatalok és öregek; akinek vonzáskörében elhalkul és békévé szelídül a harsány gorombaság és rosszindulat. Aki - ha történetesen emberek sorsába szólhat bele - a legkeményebb fedelű akta mögött is fölfedezi az emberarcot.

Ők lelkesítik át a mindennapjainkat. De ne feledjük: ha magukra maradnak, az ő szemük fénye is kialszik. Talán egy távoli tanyán, ahol messzire szakadt fiúk-unokájuk már karácsonytájt se néz feléjük. Mert drága a vonat, az a kevéske pénz meg otthon is kell a gyerekekre. Mert munkanélküliek. Mert, ha pénzük van, szakajtónyi, sürgős síelni valójuk támad Ausztriában. Vagy mert sikerült végre túladniuk a csillagszeműn, bedugniuk egy öregotthonba, ott meg ellátják úgyis. Van egy pici szobája, s talán kerül valaki, aki kiterjeszti fölébe is a védőszárnyát. De az is lehet, hogy egyetlen ágy jut neki, naphosszat csak üldögél, néz maga elé némán és emlékezik. Valakikre. Valakire.

A férfiaknak csillagszemük nincs. Közöttük viszont akadnak szálfaemberek. Akiket nem roppantott meg a történelem, nem sodort ide-oda, nem vetett partra parafa dugóként a századvég váltakozó árapálya. Akiket nem tört derékba a betevő falatért, pénzért, rangért, hatalomért vívott kegyetlen küzdelem. Akik fogékony, megértő és okos társai voltak és maradnak a csillagszemű nőknek.

Gondoljunk most rájuk. Adassék nekik tisztelet - mert ha fogalmuk sincs róla, hogy ők csillagszeműek, hogy szálfaemberek, ha mindössze annyit tudnak önmagukról, hogy teszik a dolgukat a lelkiismeretük szerint, akkor is ők azok, akik átörökítik az utódaikra - mindannyiunk utódaira - a múlt maradandó értékeit, s teremtik meg - közös jelenünkben - a jövő jogos reményét.

Hadd köszönjem meg itt és most mindannyiunk nevében mindannyiuknak a szemük sugarát. S a szálfaderekuk szívósságát. Tudomásul úgysem veszik. Mert fogalmuk sincs róla, hogy csillagszeműek. Hogy szálfaemberek.

Ha tudomásul vennék, nem volnának azok. Végezetül hát boldog új esztendőt! Nekik és valamennyiünknek!