Göncz Árpád köztársasági elnök újévi köszöntője

1994. december 31.

MTI

Honfitársaim, Kedves Barátaim,

Azt hiszem, az év végeztével valamennyien végiggondoltuk az esztendőnket: mit hozott és mit vett el tőlünk? Mit tettünk jól, és mi az, amit jövőre majd jobban csinálunk? S szembe néztünk tulajdon lelkiismeretünkkel: van-e szégyellnivalónk, s van-e, amire joggal vagyunk büszkék?

Vessünk hát ma este számot az ország életének legutóbbi esztendejével is. Kezdjük azzal: 1994-ben kétszer választottunk. Elsőként az országgyűlési képviselőinket. Az ország megnyugtató többséggel nyilvánította ki, hogy mit kíván és mit nem. Ezzel hitet tett a rendszerváltás során közmegegyezéssel létrehozott politikai intézményrendszer - a parlamenti demokrácia - folyamatossága mellett.

Másodjára önkormányzati választást tartottunk. A polgármesterek majd kétharmadát újraválasztottuk, ami arra vall: az ország elfogadta, magáénak érzi az önkormányzatokat, s a polgármesternek nem a pártállását, hanem emberi tisztességét, rátermettségét veszi figyelembe, amikor eldönti, hogy rá szavazzon-e.

Az esztendő politikai sikerének, nagy előrelépésnek ítélem a helyi önkormányzatok mellett a félezernyi nemzetiségi önkormányzat létrejöttét. Szívemből remélem: ezek közös hazánkban élő nemzeti kisebbségeink kulturális autonómiájának megalapozói, nemzeti hagyományaik védelmezői lesznek.

Mindennapjaink 1994-ben nem lettek könnyebbek: sok család sok mindenről volt kénytelen lemondani, hogy hétköznapjai törékeny egyensúlyát, fiai-lányai tanulását, olykor napi betevő falatját biztosítsa. Az ország nyugati és keleti fele közt sem csökkent a különbség. Mint ahogy nem csökkent a leggazdagabbak és legszegényebbek közt az anyagi különbség sem. 1994-et az ENSZ a Család évének minősítette. Ideje hát tudomásul vennünk, hogy gazdaságpolitika, iparpolitika, lakáspolitika, oktatáspolitika, ifjúságpolitika, foglalkoztatáspolitika, egészségpolitika, szociálpolitika mind egyetlen egység, amelynek valamennyi eleme végső soron közös célt kell, hogy szolgáljon: az emberi kis közösség, a család érdekét, amely egyaránt nyújt védelmet munkaadónak és munkavállalónak, fiatalnak-öregnek, a jövőnek - amelynek gyermekeink - sajnos egyre fogyatkozó számú gyermekeink - a letéteményesei.

Mint ahogyan ideje tudomásul vennünk, hogy az ország polgárainak jókora hányada a társadalomból kirekesztve él. Súlyos és veszélyes kérdés ez: megoldásának halogatása a társadalom egészére üt vissza. Helyzetünk a világban - ha változott - a javunkra változott. Mindinkább részesei vagyunk egy történelmi folyamatnak, az európai egység létrejöttének. Menetrend birtokában vagy anélkül, leszögezett alapfeltételek ismeretében vagy azok nélkül, NATO-n belül vagy kívül, Közép-Európa többi népeivel vagy egymás után, tetszik vagy nem tetszik, de napról napra, visszafordíthatatlanul közelebb kerülünk a politikai Európához, az Európai Unióhoz. Magunk sem vesszük észre: közelebb kerül a törvényalkotásunk, gazdasági szerkezetünk és kapcsolatrendszerünk, tudományos életünk, társadalmi tudatunk és értékrendünk. Van ebben jó és van ebben rossz: ideje volna végiggondolnunk csatlakozásunk várható gazdasági, társadalmi és kulturális következményeit. Ideje volna elkészítenünk valószínű mérlegét, és felkészülnünk mindarra, amit nyerünk és veszítünk rajta. Mert, hogy nyerünk is, veszítünk is, az biztos. Csak egyvalamit nem engedhetünk meg magunknak: hogy önmagunkat nemzeti énünket veszítsük el.

Közelebb kerülünk a politikai Európához azért is, mert szomszédainkkal közösen, a közös történelmi kényszer nyomása alatt, vonakodva vagy sem, de mindinkább érezzük annak szükségét, hogy rendezzük végre közös dolgainkat. S ez magában foglalja határainkon kívül élő véreink sorsát és szabadságjogait.

Ez a gyorsuló, mindannyiunkat, mindennap nehezen elfogadható és nehezen irányítható feladatok elé állító átalakulási folyamat határozza meg évek óta társadalmunk állapotát és közérzetét. Ami rosszabb, mint az állapota. Mert egy kialakulatlan versenytársadalom létbizonytalanságát a kényszerű alkalmazkodás szorongását tükrözi. A jövőkép hiányát. Aminek csak része a gazdaság állapota. Amely - most az év végén úgy tetszik - jobb mint amilyennek érezzük. Úgy tetszik, 1994 nemcsak a politikai élet, hanem a társadalom és a gazdaság állapotát tekintve is az érlelődő fordulat éve volt.

A tavalyi év végleges gazdasági mérlege még nem készült el: de annyi már megállapítható, hogy hosszú és meredek hanyatlás után ipari termelésünk közel 10 százalékkal emelkedett. A korábbinál fél százalékkal kevesebb energiafogyasztás mellett. S termelékenysége a térségünkben kiemelkedően a legjobb. Mezőgazdaságunk eredménye - nehéz helyzete és értékesítési gondjai ellenére is - lényegesen jobb, mint 1993-ban volt. Az állatállomány csökkenése megszünt, sőt, megindult a növekedése. Mindezek hatására joggal számíthatunk rá, hogy az egy főre eső bruttó hazai össztermék 3-3,5 százalékkal emelkedik.

A lakossági megtakarítások összege mintegy 20 százalékkal, a beruházások összege összehasonlító áron - előzetes becslés szerint - 25 százalékkal emelkedett. A munkanélküliség, hosszú évek óta az idén először, nemcsak a statisztika tükrében csökkent. Az ország valutatartaléka eléri a 7 milliárd dollárt. Kétségtelen: a költségvetés hiánya igen magas, s ez - bár a költségvetési hiánnyal még évekig leszünk kénytelenek együtt élni - megköveteli az állami kiadások szigorú csökkentését. De az a tény, hogy hazánk gazdasága háromévi meredek hanyatlás után ismét növekedésnek indult, azt is megköveteli, hogy a pénzügyi egyensúly helyreállításának szükségességét elismerve, gondoljuk végig a fejlődést szolgáló, hosszú távú gazdasági stratégiánkat is. Annál is inkább, mert az idézett számok nem csupán számok, hanem újdonsült piacgazdaságunk alkalmazkodóképességének, rugalmasságának, gyarapodó tapasztalatainak, így együtt: gazdasági szerkezetváltásunk gyorsulásának reményt keltő jelei. S hadd tegyek hozzá még valamit: a térségünkbe irányuló működő tőke legnagyobb hányada 1994-ben is Magyarországot célozta meg. Ennyit siralmas leértékelődésünkről, katasztrofális válságunkról. Naponta hallom és olvasom, hogy nekünk semmi sem sikerül, Magyarországra összeomlás vár, az ország halálosan beteg. Külföldre szakadt hazánkfiai,akik hazai újságokból és itthonról kapott levelekből értesülnek az ország válságos állapotáról, olykor levélben közlik velem őszinte részvétüket. Erre mindig ugyanazt felelem: legalább várják meg Mohácsot, s csak utána kezdjenek temetni. Addig nem időszerű.

Kedves Barátaim,

Végezetül hadd mondjam meg Önöknek, hogy Önök a hétköznapok hősei. Akik jószerint az első világháború óta tanulják, hogyan lehet, hogyan kell önmagunkon s egymáson segíteni. Hadd kérjek Önöktől az új év első perceiben valamit: ne csak az erejükkel, szűk anyagi eszközeikkel éljenek megfontoltan; gazdálkodjanak jól a reménység- és türelemtartalékaikkal 1995-ben is. Ami nem lesz könnyű év, az biztos, de semmi okom azt hinni, hogy a végre-valahára megindult kedvező gazdasági folyamat zökkenve megáll. Higgyék el nekem, lesz itt még szőlő - kezdetben kicsi fürt -, ha nem is rögtön lágy, de legalább madárlátta kenyérrel.

Amit a magunk munkájával termelünk meg.

Ehhez kívánok az új esztendőben mindannyiunknak erőt, egészséget, s ehhez kérem mindannyiukra Isten nélkülözhetetlen áldását.

Tovább az oldalra
Göncz 100