G. Á. XX-XXI-ben

Így hát igaz volna, hogy a szabadság szüli a rendet? S nem a rend a szabadságot? Nem, ne állítsuk szembe ezt a két fogalmat, amelyek egymás kenyerén élnek. Mindkettőt az emberi társadalom képezte ki védekezésül a természet ellen, amelyben nincs sem rend, sem szabadság, csak egymást ellensúlyozó burjánzás és pusztulás. Az ember azonban meg akarja vetni a lábát a tenyészetnek ebben a véget nem érő hullámzásában, s megvédeni egyedül való, semmihez nem hasonlítható emberi méltóságát. Rend szabadság nélkül? Előbb-utóbb felrobban. - így kezdődik a börtönből hazatérő Déry Tibor: GA úr X-ben című regénye, az utolsó XX. századi magyar forradalom elítéltjeit - köztük Göncz Árpádot - szabadító amnesztiát követő 1964-es évben.

Göncz Árpád 1944-ben és 1956-ban sem ideológiai frontokon küzdött: ellenállása (háborúban fegyverrel, a forradalom alatt szellemi eszközökkel) mindkét kivételes helyzetben az önkény ellen irányult. Forradalom alatti tevékenysége logikus következménye volt a II. világháborúban tanúsított magatartásának. Erőszak nélküli forradalmi magatartását a Bibó-per bírája életfogytiglani ítélettel torolta meg. Szabadulását követően jutott el a szabad gondolkodásra lehetőséget nyújtó műfordítói hivatásig.

Szelíd volt és meggyőző. Személyében és magatartásában képviselt valamit, ami egyszerre volt szokatlan és rokonszenves. Megbocsátása személyeknek szólt. Hitbéli meggyőződése: az ellenségszeretet parancsa nem jelentett amnéziát. Szelídsége és szilárdsága egyszerre mutatkozott meg minden kizárólagosságot hirdető világkép elutasításában. Az erőszak nélküli utópia-tagadásban és az egyenlő emberi méltóság megvallásának - magyar tanintézetekben nem tanulható - tudományában kiváló mesterei voltak: Bibó István és Szabó Zoltán. A politikai gondolkodó és a szociográfus-közíró életművéből elsajátított szellemi tőke birtokában élte elnöki évtizede ideje alatt a demokráciát, mint a számára természetes, mindennapi életformát.

Kultúra felfogása mindvégig horizontális volt, sohasem vertikális. A hazai és globális műveltség elemeit mindig egymás mellé rendelten, nem uralgó és szolgáló viszony szerint látta, élte át és értelmezte. Kultúra és közösség viszonyáról - mestereinek életművére építve - alakította ki nézeteit. Bibó Istvánnál a nemzet eleve politikai közösség, Szabó Zoltán nemzet fogalmát a népet egyenjogúsító nemzeti kultúra alapozza meg. Göncz Árpád a nemzet fogalmát egyszerre volt képes politikai és kulturális közösségként értelmezni. 1989-ből származó gondolatai, melyek pártja választási programja egyik fejezeteként olvashatóak, kevésbé váltak széles körű, közös meggyőződéssé. Sokkal inkább olyan személyes hitvallássá, melynek szellemében két elnöki mandátuma előtt, alatt és után működött:

… vállaljuk múltunkat, keserves jelenünket, vállaljuk hazánk jövőjének gondját. Vállaljuk, de nem kritikátlanul. Magyar voltunkban nem tartjuk magunkat se többre, se kevesebbre más népnél. Magyarságtudatunk nem kirekesztő: magyarnak lenni sosem volt kiváltság. 

Magyarságtudatunk befogadó: nemzeti kultúránk, hagyománykincsünk elég erős, hogy mint a múltban mindig, a jövőben is befogadja, a magáéhoz hasonítsa más népek, Európa műveltségének: tudományának, művészetének, politikai berendezkedésének, műszaki ismereteinek korszerű értékeit. A magyar nemzet - a magyar nép - részei vagyunk, de szólni nem szólhatunk a nemzet vagy a nép nevében: Magyarország népének napjainkban még nem adatott meg, hogy erre bárkit is felhatalmazzon. Hisszük, hogy egészséges nemzeti öntudat csak az egyetemes emberi szabadságjogok talaján terem…

Tézisei átívelnek a politikai ideológiák részigazságain: szabadelvű, egyenlőségpárti- és konzervatív demokraták számára egyaránt meghasonlás nélkül választható és vállalható. Az empátia és tolerancia fogalmainál jobban kedvelte a türelem szavát. Nézete szerint: A szabadság és egyenlőség eleve adott ellentétét lényegileg a türelem hidalja át. Tudta és lehetőségei szerint teljesítette élete első fél századának tapasztalataiból szűrt követelményt, mely szerint a hatalmat reggel - délben - este (délelőtt és délután ugyancsak) mindig és mindenütt humanizálni kell.

A III. Köztársaság képviselőjévé választása előtt rögzült, magában hordozott és élete végéig megőrzött személyes világképe. Számos tapasztalatot szerzett a közjogi tisztségbe lépését megelőző több mint hat évtized alatt arról, hogy a hatalom megszerzése és megtartása nem ideológiák valóságra kényszerítésére és emberekre erőszakolására, nem is a személyes-családi javak gyarapítására való. Legfontosabbnak ítélt drámája, a Sarusok tapasztalata szerint:

több igazság közül mindig az üldözött igazság igazabb.

Elnökké választását követően mindezt akkor tette először mindenki számára felfoghatóvá, amikor a taxisblokád ideje alatt - ellenfelei által vitatott módon - a média nyilvánossága előtt korlátozta a hadsereg fegyveres beavatkozását. Az emberi jogok védelme és érvényesítése érdekében nem ismert nemzeti, származásbéli, vagy pártok szerinti kivételeket. Nem játszott elnök-szerepet. Választott tisztségét igazította addigi élete történelmi és politikai tapasztalataihoz, egész élete során szenvedélyesen megismerni akart társadalmi valósághoz. Nem volt senkivel alázatos. A III. Magyar Köztársaság elnökeként nem várt senkitől szolgai tekintélytiszteletet. Elnöksége első öt éve jogállásával kapcsolatos hatásköri viták sorozata. Elnöki hatáskörének szűkítését tiltakozás nélkül viselte.

Példaképeihez és társadalom-felfogásához híven mellérendeltségen alapuló, kiegyensúlyozott kapcsolatokra törekedett egész élete során. Elnökké választása után egy évvel így fogalmazott: politika az ember központba állítása nélkül nincs. A türelem gondolata, a magatartás biztonsága hiányzik. Szerinte ez a hiány a magyar politikai közösség bizonytalanságából ered, amely: diffúz félelemmel összhangban lévő, szinte alsóbbrendűségi érzést és bizonytalanságot tükröz. Olyan bizonytalanságot, amely az identitás bizonytalanságából fakad. Az önazonosság tudata belső magabiztosságból ered, mely természetesnek tartja azt is, hogy a maga kimondott gondolata alapján cselekedjék. Magyarországon ma aligha merném állítani, hogy a szó és magatartás mindig összhangban áll egymással.

1997-ben Emil Constantinescu jelenlétében elmondott beszédéből régiónk történelmének-tudata és a szomszéd népekhez fűződő; mellérendeltséget valló, s tőlük ugyanezt váró nézetei ismerhetőek meg: mélyen megilletődve állok itt, Erdély ősi földjén, Marosvásárhely föllobogózott főterén, Románia elnökének az oldalán. Előttem egyetlen magyar államfőnek sem adatott ez meg, Erdély és a város sem köszöntött még a falai közt egyszerre román és magyar köztársasági elnököt. Erdély népei az évszázadok során megtanultak együtt élni, csak a hatalmi érdek emelt időnként - olykor ugyancsak hosszú időre - falakat közéjük.

Tiszabő cigány telepén kézfogást kezdeményező nyitott jobbja, azt a ritka politikusi beállítottságot tette nyilvánvalóvá, hogy a politikusnak egész hivatali ideje alatt mindvégig a néptől kell tanulnia, sohasem szabad a népet hatalom fensőbbségével oktatnia… Tudta, amit azóta már sokan elfeledtek: A cigánykérdés megoldása az óvodában kezdődik, és a cigánykérdés nem cigány kérdés, hanem magyarkérdés.

A XX. századi magyar politikusok közül egyedül neki adatott meg, hogy egy évtizeden át egyszerre legyen hűséges hazája népéhez és az ország Alkotmányához.

Nem vagyok biztos benne, hogy a magyar demokrácia kifejlődéséhez elégséges volt az elmúlt tíz esztendő - nyilatkozta a mandátumának lejártát követő évben.

A XXI. századba lépve, élete utolsó másfél évtizede alatt bölcs családi tanácsra nem vállalt közéleti tevékenységet. Egy távol-keleti diák doktori értekezése, egy-egy beszélgetés a sajtóban és néhány csak reá jellemző cselekedet adott hírt tartózkodó jelenlétéről. Bibó István centenáriumát a XX. század legjelentősebb magyar politikai gondolkodójának emlékét őrző, nevét viselő Közéleti Társaság és Szellemi Műhely közösen ünnepelték a Magyar Tudományos Akadémián. A konferencia előadásait tartalmazó kötet megjelenéséhez Bibó volt rabtársa nyújtott kizárólagos támogatást: Göncz Árpádnak hívták.

Sokan akarják megfejteni az ismeretlen Göncz-titkot: mi volt egyéniségében kivételesen egyedi. Kivételessége nem tompuló érdeklődése a vele kapcsolatba kerülő e m b e r e k iránt. Ezt a figyelmet nem befolyásolták a találkozások helyszínei sem. Márianosztra és a Kisfogház szűkössége után az egyre tágabbra táguló világ szédítő változatossága: császári paloták, a falukutatást idéző Tard község, a windsori kastély, vagy az ukrán határ menti Uszka és a washingtoni Fehér Ház – nem csak földrajzi távolsága.

Barátai, ismerősei és ismeretlen tisztelői számára hiteles személy volt. Hitelessége által marad meg a közösség emlékezetében. Méltóságát nem a feudális méltóságos jelzőre emlékeztető hivatkozás, nem is közjogi méltósága, vagy bármiféle hatalmi tekintélyt érzékeltetni akaró személyes szándékból merítette. Méltó volt. Szellemi hagyatékát unokája, Benedek Márton foglalta össze gyászbeszédében: végig azon dolgozott, hogy Magyarországon is az a szabadságon, emberi jogokon és társadalmi igazságosságon alapuló liberális demokrácia honosodjon meg, ami tőlünk nyugatabbra már kialakult. Feladatunk annyi, hogy álmát megvalósítsuk – hogy szellemi örökségét továbbvigyük. Most rajtunk a sor.

Elhangzott 2016. február 9-én az Örkény István könyvesboltban, a köztársasági elnök 94. születésnapjára emlékező, a Göncz Árpád Alapítvány által szervezett rendezvényen.