Elvek és számok – Göncz Árpád közcélú felajánlásai 2011-2015

Gulyás András

Rövid szólnék arról, hogyan támogatta Göncz Árpád 2011-2015 között a szükséget szenvedőket.

Árpád és Zsuzsa egész életében gyakorolt segítőkészségét, jó ügyekért hozott személyes és anyagi vállalásaikat ismerjük.  2010 július 22-én az Országgyűlés elfogadott egy törvényt -2010. évi LXXX törvény 5 § (3) -, amely egyebek mellett lehetőséget adott arra, hogy a volt köztársasági elnökök közcélú felajánlásokat, adományokat tegyenek.

Az eredetileg évi 80 m-ós keret már az elején 73 m-ra csökkent. A majd öt év alatt Göncz Árpád kb. 350 millió forinttal támogatta a legjobban rászorulókat. Elvi megfontolásai - megfontolásaik, hiszen Zsuzsa is mindig mellette állt e döntésekben-  nemcsak a leginkább segítségre szorulók következetes támogatása volt, hanem az is, hogy felajánlásával felhívja a figyelmet, hova kell a segítség, példát adjon, másokat is cselekvésre ösztönözzön. Közcélú felajánlásokkal támogatott számtalan civil kezdeményezést, betegeket, gyerekeket, fogyatékkal vagy/és mélyszegénységben élőket, munkalehetőséghez, jogvédelemhez segített cigányembereket, hozzájárult ellehetetlenülő szellemi műhelyek túléléséhez. Példák, a teljesség igénye nélkül:

Betegek, gyermekek, mélyszegénységben élők, halmozottan hátrányos helyzetűek segítése kb. 260 millió Ft

  • Down-szindrómás gyermekek : Csodavár" korai fejlesztő centrum megvalósításának támogatása Nyíregyházán, Fogyatékkal élő gyermekek részére nyújtott ingyenes ellátás, fejlesztő tevékenység támogatása
  • Autisták: mentor-képző programok, autista gyermeket nevelő családok számára segítséget nyújtó "Autimentor Kézikönyv" kiadásának támogatása
  • Beszéd- és mozgásképtelen, teljes ápolásra szoruló betegek és családjaik támogatása Halmozottan sérültek Szabolcs-Szatmár/ Bliss Alapítvány
  • Mozgássérült, látás- és hallássérült illetve értelmükben akadályozott önkéntesek Jobb Velünk a Világ fogadj el programok támogatása /Nem Adom Fel
  • Rákbetegek és hozzátartozók pszichoszociális támogatása, bentlakásos tábor működtetése /Tűzmadár
  • Fehérje- és liszt-érzékeny gyermekek élelmezésének támogatása /PKU
  • A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt programjainak támogatása /Vöröskereszt
  • A fogyatékos és egészségkárosodott gyerekek és felnőttek rekreációs programjainak otthont adó "Fecskepalota" fejlesztési munkálatainak támogatása /Szép JelenAlapítvány
  • "Fűtött Utca" ellátó hely, hajléktalan kórház és rendelőintézet működésének támogatása /„Oltalom” Karitatív Egyesület
  • Nógrád megyei közösségek nyári napközis táborok résztvevőinek ebéd biztosítása, a szécsényi gyerekesély program támogatása / Magyar Szegénységellenes Hálózat
  • A  legszegényebb romacsaládok részére indított kertprogram támogatása / Kerecsendi Faluvédő Egyesület

Szellemi műhelyek, tehetséggondozás, hagyományőrzés kb. 23 millió Ft

  • Jogi segítségnyújtás nemzeti és etnikai kisebbségek tagjainak, diszkriminációs esetek dokumentálása /Másság Alapítvány
  • A fogyatékossággal élő emberek önérvényesítő képességét fejlesztő, társadalmi integrációját segítő szakmai programok támogatása /Nonprofit Média Központ
  • Bibó100-konferencia anyagainak kiadása, „Bibó-emlékkönyv film”elkészítésének támogatása
  • Roma sajtóközpont működésének támogatása
  • Támogatás a tehetséges középiskolás diákok bevonására a tudományos kutatásba/ Kutató Diákokért
  • Magyar szakemberek részvétele a Fogyatékkal élőket segítő technológiák budapesti világkonferenciáján AAATE 2015
  • Határon túli magyar hadisírok, katonatemetők gondozása, rekonstrukciója/Krajczáros

Segítség a túléléshez kb. 60 millió Ft

A közalapítványként megszüntetett 56-os Intézet, az 1904-ben alakult Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság fennmaradása, Nagyothallók és Barátaik Országos Közhasznú Egyesülete, a 2000 folyóirat, Mozgó Világ (A Holmit nem támogathatta, mert a szerkesztőség tagja volt: Kérésük, némi közvetítéssel, célbaért Sólyom Lászlónál…)

Környezetvédelmi projekt Hortobágyi Madárkórház: „Göncz Árpád néhai köztársasági elnök sietett segítségünkre. Pontosan akkor, amikor a legnagyobb szükség volt rá. Mielőtt eltávozott tőlünk, még megmentette a kórházat.”

És ami nem fért a keretbe

Köztéri Mária szoborhoz kértek tőle támogatást. Adott is, civilként, Zsuzsával együtt, saját zsebéből, ötvenezer forintot. És világosan fogalmazott: „ a volt köztársasági elnökök közcélú felajánlásait… életmentő programokra kell biztosítani… Elvi, sőt keresztény megfontolásokból sem volna helyes tőlük e forrásokat  elvonni…” 

Gyakran hallhattuk, Göncz Árpád töretlen népszerűségének titka közvetlen személyisége, rendkívüli nyitottsága, megalkuvás nélküli, kikezdhetetlen erkölcsi tartása, és feleségével, Göntér Zsuzsannával közös, mély szociális érzékenysége. Parafrazeálva amit ő mondott Bibóról: Elvek és számok…egy anyagból…

Köszönöm a figyelmet.

Elhangzott 2016. február 16-án, az Örkény Könyvesboltban tartott megemlékezésen.                     

A támogatásokról bővebben ezen az oldalon tájékozódhatnak.

Tovább az oldalra
Göncz 100