Árpi bácsi

– Hogy született meg a könyv ötlete? És hogy tudták ilyen gyorsan elkészíteni?
– Göncz Árpádnak én is nagy tisztelője vagyok, mint oly sokan mások. Valóban ő volt a „demokrácia szép arca” – ahogy a könyvben valaki írja. Még akkor is nagyon fontos ő, ha az elmúlt tizenöt évben nem nagyon vett részt a közéletben. Tizenöt év alatt a mi emlékeink is megkopnak, s ezalatt az idő alatt egy új nemzedék is felnőtt, akinek alig van már személyes emléke róla. Egyrészt szerettem volna a magunk számára megőrizni az emlékét, akik még ismerhettük. Másrészt pedig bemutatni azoknak, akiknek már az emléke marad csupán. És azért is sikerült ilyen gyorsan megírni, mert nagyon, nagyon sokan segítettek, akik szintén szerették „Árpi bácsit”, akiknek ő ugyanúgy fontos, mint nekem.

– Ahogy a kötetből kiviláglik, személyesen is ismerhette Göncz Árpádot, milyen emlékeket őriz róla?
– A kilencvenes években jó pár útjára elkísérhettem, mint tudósító. Tényleg fantasztikus ember volt, aki mindenkire figyelt, érdekelte, hogy kivel mi történik és abban is biztosak lehettünk, hogy a politikai értékítélete is mindig hibátlan. Amikor előkerültek a történetek és a már-már legendák, a legtöbbnél azért is voltam benne biztos, hogy akkor is igaz lehet, ha hihetetlennek tűnik, hogy egy vezető politikus ilyen figyelmes legyen az „átlagemberekkel”, mert én is sokszor tapasztaltam: tényleg ilyen volt. A könyvbemutatón Göncz Árpád két lánya éppen velem szemben ült. Végig az arcukat figyeltem, ők mit gondolnak a történetekről, és ahogy elnéztem Kingát és Annamáriát, elég ritkán csóválták a fejüket. Inkább egyetértően bólogattak.

– Mi volt a szándéka? Milyen arcát akarta Göncz Árpádnak megmutatni? Mit gondol, milyen alak képe rajzoldóik ki az olvasóban a könyvet olvasva?
– Semmiképpen nem akartam, hogy ő csak egy afféle kedélyes, csetlő-botló nagypapa figura maradjon a köz emlékezetében. Miközben elnökként is tudott akár még magával kapcsolatban is ironikus lenni, mégis nagyon tudatos és következetes államférfi volt. Pontosan tudta, hogy mit akar. Gondoljunk csak arra, hogy az 1990-es taxisblokád idején a hadsereg főparancsnokaként megtiltotta, hogy katonai erővel vessenek véget a blokádnak, és ezzel valószínűleg komoly vérontást előzött meg. Vagy, hogy milyen következetesen kiállt a médiaháború idején a sajtószabadság mellett. Ezt is meg akartam mutatni, meg azt is, attól, hogy valaki a köztársaság első embere, reprezentánsa lesz, még megmaradhat normális, kedves, jófej embernek.

– Mennyire tekinthetőek hitelesnek a történetek? Van egy-két eset, amikor kétség merülhet fel, hogy ez tényleg így, ebben a formában megtörtént.
– Akad egy-kettő, amelyik talán nem pontosan úgy esett meg. Biztos, hogy a fantázia és a szeretet egyik-másikat kiszínezte, de amelyiket mégiscsak jellemzőnek találtam, azt beraktam. Ráadásul, azóta akad olyan is, amely elég hihetetlennek tűnt– egy repülőútján az elnököt megkérik a pilóták, hogy segítsen megjavítani a repülőgépet menet közben –, később mégis kiderült, hogy tényleg majdnem pont úgy esett meg.

– Mit gondol, miért ennyire ikonikus Göncz Árpád alakja a magyar politikában? Miben különbözött markánsan a mai vagy az akkori politikusoktól?
– Gönczöt egész életútja hitelesítette. Az ellenállásban való részvétel, az ÁVH börtöne, az, hogy az ötvenes években csak csőszerelő, majd talajjavító lehetett jogász végzettsége ellenére, az ötvenhatos helytállása, az életfogytiglanja. És hogy utána íróként, műfordítóként egy egészen új, sikeres karrierbe kezdett. A politikában pedig az őszintesége hatott. Tudtuk, hogy nem jól fizetett PR- és média guruk találták ki, miként viselkedjen. Szokták mondani, hogy könnyű neki, a köztársasági elnöknek kevés konfliktust kell vállalnia, könnyű népszerűnek lennie. De láttuk azóta, hogy bár több kitűnő férfiú is betöltötte az elnöki posztot, egyikük sem lett különösebben közkedvelt. Szóval, az ő elfogadottsága nemcsak a szerepének, hanem a személyének is szólt. Annak az embernek, aki mindenkivel szóba állt, aki maga válaszolt személyes hangú levelekben a hozzá fordulóknak. Aki, ha egy protokolláris eseményen észrevette, hogy a fotós szomorú, odament hozzá és megkérdezte, mit segíthet? És utána tényleg segített. Azt a reményt jelentette nekünk, hogy a politikus nem feltétlenül a demagóg, a szószátyár, a hazug, a mohó szinonimája. Megmutatta, hogy igenis meg lehet maradni normálisnak. Bár, ahogy elnézem, kevés politikus kollégájának van ereje és tehetsége utánozni őt. De el lehet olvasni a könyvet és megpróbálni. Hajrá.

– Melyik a kedvenc története róla?
– Sejtettem, hogy ezt meg fogja kérdezni, idefelé végig is mondtam magamban több történetet, melyik lenne a legalkalmasabb. Nem is értették a villamoson, miért nevetek magamban akkorákat. De annyi jó van, hogy hirtelen mégsem tudok válaszolni.

– Azért egy csak eszébe jut.
– Mondhatok kettőt is? Rövid lesz. Amikor régi barátjának, a költő Petri Györgynek átnyújtotta a Parlamentben a Kossuth-díjat, állítólag azt súgta oda neki: „Gyurikám, jól fog állni neked ez a kis smukk.” A másik köztársági elnöksége legelső napjaiból való, amikor a brit trónörököst, Károlyt és Dianát kellett fogadnia. Ahogy a protokoll előírja, felment eléjük a repülőgépre, és hirtelen meg sem tudott szólalni. Károly a hirtelen beálló csöndben azt mondta neki: „Elnök úr, ha nem tud elég jól angolul, beszélhetünk franciául is.” Mire Göncz azt dörmögte vissza, tudok angolul, nem erről van szó, fenség. Csak az ön családja azt a protokollosdit már hétszáz éve gyakorolja, én tegnapelőtt kezdtem. Vagy ott van az a történet…

– Már a harmadiknál tartunk.
– Valóban, olyan jó felidézni az emlékét ebben a mai zord politikai világban, hogy nehezen tudom abbahagyni. De rövid lesz. Egyszer leöntötte vörösborral az egyik tolmácsa, Rónai Gábor. Természetesen nagyon megijedt, hogy most mi lesz, mire az elnök azt mondta: jaj de jó, hogy leöntöttél, úgyis utáltam ezt az öltönyömet, legalább nem kell többet felvennem.

– Milyen élmény volt megírni ezt az eléggé besorolhatatlan műfajú kötetet? Amellett, hogy nyilván nagyon kemény munka lehetett ennyire gyorsan összegyűjteni ezt a sok visszaemlékezést.
– Imádtam írni. Addig is vele lehettem. Fájt a szívem, amikor abba kellett hagynom. De tényleg siettünk vele. De majd a második kiadásba beválogatjuk, ami most kimaradt. Mert nap, mint nap jelentkeznek az emberek újabb történetekkel. A könyv végében közöltünk is egy e-mail címet, a desijanos@outlook.com-ot, ahova várjuk ezeket, hiszen nem kevesen vagyunk, akiknek örökre Göncz Árpád marad a Magyar Köztársaság elnöke.

Kiadó: Noran Libro Kiadó
Oldalszám:  200 oldal
Megjelenés: 2015. december. 8.