"A múltat meg kell haladnunk"

1848-at, forradalmi szabadságharcunk emlékét ünnepelni gyűltünk itt egybe. Azét az eseményét, amely mérföldkő volt újkori történetünkben, leverettetése ellenére is döntő lépés azon az úton, mely hazánk polgárosodásához, korszerű értelemben vett függetlenségéhez vezetett. S amelynek emléke mindmáig kimeríthetetlen erőforrás, nemzeti büszkeségünk jogos alapja. Amely történelmi mondanivalójával, nemes pátoszával s tán épp beteljesületlensége révén, célját tekintve, mintaképül szolgált nemzeti és társadalmi szabadságtörekvésünk másik, hasonlóképpen győzelme teljében levert, forradalmi szabadságharcához, a minden áldozata s az azt követő kegyetlen megtorlás ellenére is egyértelműen előremutató és reménykeltő 1956-hoz.

         1848-at - mint az idők méhében érő minden igazi forradalmat - hosszú reformfolyamat előzte meg. Reformfolyamat, amelynek során a nemesi előjogokra épült rend legjobbjai a lappangó elégedetlenség, a jobbágytömegek nyomorának árnyékában fölfigyeltek a kor parancsszavára. Magyarországot épp csak hogy megcsapta a francia forradalom szele, Európa modernizációja mindaddig jószerint meg sem érintette. A francia forradalom szabadságeszményeit mindaddig tétován magyarra fordító nemes urak, ha zsarnokságot emlegettek, ha a haza szabadságának sérelméről szónokoltak, nemesi szabadságuk, előjogaik csorbáját panaszolták.

         De az ismét csak Párizsban kitört forradalmi szélvihar elérte hazánkat is: egyszerre belekapott a reformok vitorlájába, elsöpörte az ellenállást, s egy időben harsant fel - fiatalok ajkán - a szabadság és a társadalmi igazság követelése. S ettől vált korszerűvé 1848 forradalma. Mert üres szó, hogy független egy ország, ha lakóinak többsége jogfosztott, s üres szó, hogy szabad, ha sorsa fölött nem önmaga rendelkezik. 1848-ban egy volt a haza és a szabadság jelszava, s ez állította egymás mellé a reformkor nagyjait, akiknek nézetei egyben-másban ugyancsak különböztek. S mögéjük - sőt, a döntő pillanatban, március 15-én - elébük a fiatalokat. Pozsonyban és Pesten. S országszerte a parasztokat, a forradalom pillanatának hallgató, de puszta létükkel is legfontosabb szereplőit, majd a szabadságharc, a véres csaták terhének viselőit.

         A képlet ismerős: felelős reformpolitikusok, forradalomra érett nemzetközi körülmények, idehaza elviselhetetlen társadalmi feszültség, nemzeti függőség. Forradalom. Vele szemben: idehaza ókonzervatív politikai erők, a régi rend fenntartásában érdekelt idegen hatalom, kétségbeesett háború a szövetkezett túlerő ellen, katonai vereség, megtorlás, kivándorlás.

         De ami megtörtént, megtörtént. Nincs az az erő, ami egy tapraállt országot újra, egyszer s mindenkorra térdre tudna kényszeríteni. Az országot - ideig-óráig - meg lehetett fosztani a függetlenségétől. De a parasztságot igába hajtani ismét nem lehetett. A szellem is erősebbnek bizonyult az elnyomásnál. Majd' másfél évszázada éltet minket negyvennyolc hagyatéka. A rendiség - egyre bágyadtabban - majd' száz évig élt még. S álruhában - túlélve az újabb forradalmat - még negyven évig. De az árnyéka vajon nem kísért-e ma is?

         Magyarország ma független ország - függetlenségét csak józan belátása korlátozza: a nemzetek együttélésének szabályai, az együttműködésben rejlő önérdek. A világpiac és a világpolitika kötelékei. De a Heckenast sajtójáról lekerült tizenkét pontot érdemes figyelmesen elolvasnunk: vajon teljesült-e valamennyi? S az alkotmány sáncai vajon valamennyiünket egyaránt védenek-e?

S vajon nyugodt lelkiismerettel nézhetünk-e a világszabadságról álmodó Petőfi szemébe? Akár a magunk házatáján? Megértjük-e végre-valahára, hogy a parttalan viták a széthúzást, erőink elfecsérlését eredményezik, s olyan útra visznek, amelynek a végén pusztulás vár? Megtanultuk-e, hogy csak az összefogás, a megértés szándéka visz előre?

S végezetül hallgassuk meg, mit üzent Petőfi a nemzetgyűlésnek:

"Egy új hazát, mely szebb a réginél

És tartósabb is, kell alkotnotok,

Egy új hazát, ahol ne légyenek

Kiváltságok kevély nagy tornyai,

Sötét barlangok, denevértanyák,

Egy új hazát, hol minden szögletig

Eljusson a nap s tiszta levegő,

Hogy minden ember lásson s ép legyen.

Nem mondom én: a régi épületnek

Dobjátok félre mindenik kövét,

De nézzetek meg minden darabot, mit

Alapnak vesztek, s amely porhatag már,

Vessétek azt el kérlelhetetlenül,

Bármily szent emlék van csatolva hozzá,

Mert jaj a háznak, mely alapba gyönge

Mert fáradástok akkor hasztalan lesz,

Egy perc jöhet, s az épület ledől,

S rossz gazda, aki mindig újat épít,

S ma vagy holnap, de végre tönkre jut."

         1992-t írunk - a huszonegyedik század vár bennünket. Azzal, amit a múltunkból magunkkal vinnünk érdemes. Negyvennyolcat, ötvenhatot, 1989-et. És hátrahagyva mindent, ami történelmi kacat. Ami, ha makacsul időtálló is, nem érték. Mert a múltat ismerni kell, elfelejteni nem szabad, de nem hurcolhatjuk magunkkal mindenestől. Meg kell haladnunk.

Ez 1848 legnyomatékosabb üzenete.

Elhangzott: a Kossuth-díj átadási ünnepségén a Parlamentben, 1992. március 15-én