Tükör által világosan

Dae Soon Kim doktori disszertációja Göncz Árpádról

2012. június 11.

Wisinger István

Népszabadság

„Az igazság már nem katasztrófa…” Ingmar Bergman: Tükör által homályosan (1961)

A harmadik Magyar Köztársaság első elnöke, Göncz Árpád számtalan külföldi vendéget fogadott. A jelentősebb személyekről a sajtó beszámolt, de volt valaki, akinek nevét 2006-ban nem tették közzé, pedig olyasmit kapott az egykori államfőtől, amit talán senki. Az akkor 30 éves vendég hat évvel később egy „politikai életrajzzal” ajándékozta meg az államfőt.

Dae Soon Kim

A volt magyar köztársasági elnökről eddig sem magyar, sem angol nyelvű életrajz nem jelent meg. 2002-ben ugyan maga készült az elnöki tíz év memoárjának megírására, de ez egyelőre elmaradt. A dél-koreai vendég – az első látogatás idején egyetemista – fiatalember volt az első, aki Göncz hivatali idejének letelte után tudományos kutatás okán kért személyes találkozót a volt köztársasági elnöktől. Amikor erre lehetőséget kapott, a megtiszteltetéstől képtelen volt megszólalni.

Göncz váratlanul egy szelet csokoládéval próbálta oldani a vendég megilletődöttségét. Sikerrel. Az első beszélgetés magyarul zajlott. A könyv szerzője, Dae Soon Kim ugyanis a szöuli Hankuk Egyetem magyar tanszékén szerzett nyelvtanári diplomát. Ma, 36 évesen ugyanott oktat. Göncz Árpáddal otthoni ösztönzésre került kapcsolatba. Egy koreai tanára korábban Budapesten Romsics Ignác tanítványa volt, s mert tökéletesen megtanult magyarul, később ha tőlünk érkezett vendégnek kellett tolmácsolni, őt hívták. Így Göncz Árpád koreai látogatásakor is.

Amikor megtudta, hogy Kim témát, főszereplőt keres doktori disszertációjához, ő ajánlotta a korábbi magyar államfőt. Kim magyarnyelv-tudását a Debreceni Tudományegyetemen tökéletesítette. Erről így ír: „Mint vendégdiák ott tanultam 2000–2001-ben, és erre az időszakra úgy emlékezem, mint életem eddigi legszebb élményeinek egyikére.” Később Skóciában ösztöndíjasként folytatta tanulmányait, és amikor felmerült a doktori disszertáció témája, ottani professzora, Terry M. Cox ajánlotta a politikai életrajz műfaját.

Ezt nyilatkozza ma a döntésről: „Göncz neve akkor kevésbé volt ismert, mint például Havelé. Életük közös vonása: a kelet-európai országokban a liberális demokrácia megteremtésért folytatott harcuk. Havelről már eddig is gazdag szakirodalmi anyag jelent meg, de Gönczről nem, és én szerettem volna hozzájárulni ahhoz, hogy ez a hiányosság enyhüljön. Nem bánom, hogy őt választottam.”

Így kapta Kim a csokit és adhatta „cserébe” Göncz Árpád 90. születésnapjára a politikai életrajzot, amelynek első lapjára Václav Havel 2011 novemberében írt sorai kerültek. Ebben a volt cseh államfő felidézi, hogy Göncz hogyan lett az egyik, hozzá legközelebb álló tárgyaló partner, majd barát. Bár a könyv időbeli keretei nem lépik túl Göncz visszavonulásának évét, tehát 2000-et, de az idei hazai események (a harmadik elnöki utód lemondása, a gazdasági „szabadságharc” fordulatai, a hatalom kisajátítása, a jogszabályok egyeztetés nélküli kierőszakolása, a gyűlöletbeszéd terjedése) kikényszerítik a kérdést: Lehet-e egy könyv olyan tükör, amely a múltba nézve a jelen valóságát is „kommentálja”?

A választ a mottóul kiválasztott Bergman-szavak sugallják: „Az igazság már nem katasztrófa.” Sőt a bergmani „homályos tükör” itt és most kivilágosodik. A dél-koreai szerző távolságtartó szakszerűsége világosan láthatóvá tesz jelenségeket, a korábban szubjektíven átélt élmények kortársi homályát oszlatja.

2006-ban és 2008 között Kim Budapesten nemcsak levéltári kutatást végzett,nemcsak a szakirodalom feldolgozásával foglalkozott, hanem addigi tanulmányai alapján, illetve tanárai és a Göncz házaspár tanácsára kiválasztott 52 emberrel magyarul interjút is készített. Köztük lehetett e sorok írója is és most, ahogy igyekszem felidézni e találkozást, rájövök, hogy kettejük személyiségében, a valóság érzékelésének és feldolgozásának módszerében komoly hasonlóság ismerhető fel.

Egyedülálló szakmai élmény és feladat volt számomra Göncz Árpád szavait hallgatni László György szerkesztői segítségével 1990-től 2007-ig a Magyar Rádióban készült élő interjúkban, illetve ezek nyomán két könyv előkészítése közben. A többnyire kedves mosoly mögött kemény, határozott, a jelenségeket ösztönös biztonsággal, a magyar politikusoktól szokatlan nyíltsággal formába öntő őszinteség jellemezte a szavait. Kim kérdéseit hallgatva az ázsiai szívélyesség mellett a hasonlóan nyílt tárgyszerűség fogott meg.

A könyv terjedelmileg nagyobb, második része a két elnöki periódussal foglalkozik. Az első részből, amely az elnök eszmei útkeresését mutatja be, az derül ki, hogy Göncz valójában egész életében – leszámítva az 1956-ot közvetlenül megelőző néhány évet – politikusként is tevékenykedett. 1944 végén aktív antifasiszta ellenálló, 1945-ben a Kisgazdapárt parlamenti titkára. Indítani akarták a választásokon is, de ő inkább a főtitkár Kovács Béla személyi titkára kívánt lenni. Műfordítóvá, majd íróvá az 1956-os forradalomban való részvétel, illetve az emiatt elszenvedett börtönévek tették.

Köztársasági elnöki teljesítményének értékelésekor mégis meglepetés volt az első reakció, ami annak szólt, hogy íróként mennyire „helytállt” ebben az új „szerepben”. A valóban rendkívüli politikusi teljesítményt tartósan az országos népszerűség igazolta vissza. (Azóta sem ért el senki olyan pontszámokat, mint ő annak idején.)

Kim foglalkozik a jelenséggel. Az egész kötet azt bizonyítja, hogy Göncz a cserkészettől az ellenzéki hálózat és a párt – az SZDSZ – megalapításáig, ha gyakran nem is tudatosan, sőt néha kényszerből olyan utat járt be, amely nem véletlenül vezetett az államfőségig. Maxim Gorkij híres, ironikusan „Egyetemeim” címmel megírt önéletrajzának „mintája” szerint kijárta az „élet iskoláját”. A kötet szerint a rendkívül és élesen kanyargós civil élet tapasztalatai adták az alapot a két elnöki periódusban való helytálláshoz.

És valóban – Göncz a felszabadulás után volt kisgazdapárti titkár és pártlapszerkesztő, majd talajvédelmi technikus, üzemszervező agronómus, jogász, műfordító, végül az SZDSZ alapító tagja, majd 1989–90-ben az Írószövetség elnöke. S persze 1956, amely előtt egyetlen jelentős irodalmi publikációja sem volt, inkább csak talajvédelmi szakcikket írt, előtte szavai szerint „néhány vers született” és az „irodalmi álmok” megkísértették. A börtönben lett műfordító, s a börtön után a nyilvános írói pálya 1963-ban kezdődött –ekkor 41 éves – és a köztársasági elnökség vállalásával befejeződött.

Államfőként már egyetlen új irodalmi műve sem jelent meg. Kim elemzése a hazai értékelésekhez nem hasonlítható elmélyültséggel mutatja meg az 1990 áprilisában az MDF és az SZDSZ közötti paktum születésének körülményeit, illetve azt, hogy Göncz köztársasági elnökké jelölése nem rendhagyó és kivételes fejlemény, vagy éppen véletlenségből fakadó kényszer volt. Pályafutásának egyenes „liberális és demokratikus elhívatottságából fakadó” következménye volt ez a választás.

Mintegy szükségszerű történelmi döntés, még akkor is, ha ebben természetesen szerepet játszottak a kormányt alakító Antall József személyes elképzelései, és a kormányozhatóság hatalomtechnikai kényszeréből fakadó megfontolások. Göncz egyik legjobb beszédében 1991-ben „a névtelen magyarnak” nevezte magát. Hány mai politikus mondaná el magáról, hogy „névtelen magyarsága” predesztinálja őt a „népképviseletre”? Ennyi, nem több, nem kevesebb.

A dél-koreai szerző a Scolar kiadó által megjelentetett könyv második részében remek dramaturgiai érzékkel a két elnöki periódus ellentmondásos vonásait, konfliktusait is elemzi. Eközben a magyar történelem e tíz esztendejének olyan mélységeit tárja fel, amelyre az itt szocializálódott kortárs kutatók többsége aligha lehet képes. Az értekezés legfőbb üzenete: a magyar közélet és magánélet sokszor emlegetett túl- és átpolitizáltsága bizonyos szempontból mesterségesen keltett „hisztéria”. (Ezt a szót nem használja.)

Kim azt sugallja, hogy Göncz személyiségének politikai fejlődése, tapasztalatainak különleges empátiába foglalt egysége tette lehetővé, hogy elnöki feladatának teljesítése megkoronázza az életpályát. A politikailag „gyenge elnöki” helyzetben mintegy „ultima rációként” tántoríthatatlan igazságérzetéből fakadóan, és az elesettek „névtelen” képviselőjeként a „köztársasági elnöki foglalkozásból” egyedi módon teremtett a rábízott emberek érdekében eddig nem létező államfői szerepet és mellé hivatást.

A Dae Soon Kim által felmutatott „tükörben” megvilágosodik a rendszerváltás után őszintén soha ki nem mondott, de kényszeresen minden politikai erő által megvalósítani kívánt „új – vagy pláne harmadik – magyar út” két legfontosabb motívumának megalapozatlansága. Az első, hogy igenis csinálhatott volna Magyarország társadalmi értelemben vett forradalmat a vértelen, pofontalan átalakulás közepette, ahogy azt annak idején Antall József híres mondatában saját híveitől számon kérte. Tehát igazi demokráciát.

A másik pedig, hogy az „elbürokratizálódott forradalom” – ez a szinte elfelejtett nagyszerű írónak, Sarkadi Imrének a háború utáni koalíciós időkre utaló kulcsfogalma – létezik. A többségi hatalom a sebtében és társadalmi konzultáció nélkül kierőszakolt jogszabályokkal napjainkban bizonyítja be, hogy oly sok tehetség, invenció és szorgalom ellenére az ajándékba kapott függetlenség és a verítékkel elért eredmények szétzilálhatóak.

A több mint két évtizedes politikai iszapbirkózást a kívülálló úgy értékeli, hogy ebben Göncz, a „békeidős hős”, az eredményesen járható egyetlen utat járta végig. Az őt követők, a hatalom kisajátítói nyilvánosan már nem is emlékeznek meg 90. születésnapjáról, és ezzel jelzik, hogy kelletlenül fogadják Göncz valóban hősiesnek nevezhető politikai korrektségét.

Dae Soon Kim a leginkább konfliktusos helyzetek mozgatórugóit feltárva ítélet nélkül elemzi azt, hogy Göncz hogyan próbált a törvények szűkös keretei között, az eddig még senki által nem gyakorolt speciális szerephelyzetekben, a demokráciát hétköznapi értelemben garantáló kompromisszumokat elérni. És ha a saját meggyőződése és a mások erőszakos hatalomgyakorlása ütköző helyzetbe hozta, akkor hogyan vált, ha kellett, „ösztönei alapján” az olykor makacsnak látszó magatartás mellett kitartó, de nem hatalmi pozícióból vitatkozó elnökké.

Például az Antall József miniszterelnökkel folytatott közismert és máig feltáratlan vitáiban. Göncz politikai életrajza azt is bizonyítja, hogy a jogszabályok által kreált pozíció, a „gyenge” hatalom gyakorlása közben hogyan lehet és kell feltartóztatni a törvények mögé bújó, de igazságtalan túlhatalmat.

A már említett Sarkadi Imre kései műveiben a „műfaj nélküli művész” modelljeként mutatja be a felszabadulás utáni magyar értelmiség vergődését, helykeresését. Kim értekezése – amely az utószót író Rainer M. János szerint: „meghaladja egy átlagos disszertáció mélységét és minőségét” – a mai olvasónak arra bizonyság, hogy Göncz Árpád sok műfajú értelmiségiként lehetett rendkívüli politikai és emberi teljesítményt nyújtó köztársasági elnök.

„A névtelen magyarnak” lenni állapotát Göncz nem az állampolgár, hanem az általuk választott „népképviselő” kötelességévé fordította át. Aki erre nem képes, arról már nem csak az utókor mond ítéletet.

Tovább az oldalra

Göncz Árpád (1922 - 2015) a XX. századi magyar demokratikus mozgalmak kiemelkedő szereplője.

Fiatalemberként, frissen végzett jogászként részese a nyilasok elleni fegyveres ellenállásnak, 1945-től a kisgazda pártban kezdi politikai tevékenységét. A párt betiltása után fizikai munkásként dolgozik. Az 1956-os forradalom után a Bibó-per másodrendű vádlottjaként életfogytiglani börtönre ítélik. 1963-ban amnesztiával szabadul. Fordítóként kezd új pályát, az angol-amerikai irodalom egyik legnevesebb fordítójaként válik ismertté. Ezt követően indul saját írói munkássága. A Magyar Írók Szövetségében 1981-től a műfordítói szakosztály elnöke, majd 1989-től 90-ig a szövetség elnöke.

A demokratikus ellenzék tevékenységében kezdetektől részt vesz 1990-ben a szabad választások után a Magyar Köztársaság első elnöke (1990-1995, 1995-2000).

Közvetlen személyisége, rendkívüli nyitottsága, megalkuvás nélküli, kikezdhetetlen erkölcsi tartása, feleségével, Göntér Zsuzsannával közös, mély szociális érzékenysége állnak máig töretlen népszerűsége mögött.