Megkönnyezett levél

2012. február 11.

Iványi Gábor

Népszabadság

A sok szép és derűs emlékből, amely Göncz Árpádhoz köt, hadd merítsek a jellemzésére két területről!

Az egyik a szegényekhez való viszonya. Amikor az első szabad parlamenti ciklusban Göncz Árpádot köztársasági elnökké választottuk, és ő sietős járásával a szónoki pulpitusra lépett, nagyon röviden megköszönve a bizalmat, hozzátette, hogy ezt semmiképpen nem akarja elveszíteni, majd arról mondott egy bővített mondatot, hogy azok szószólója akar lenni legfelsőbb szinten, akiknek sem hangjuk, sem igazi képviseletük nincsen.

Egy-két év múlva fölhívott egyik munkatársa, és kicsit riadtan azt mondta, az elnök valószínűleg nagyon kimerült, mert megkönnyezte az egyik hozzá írt levelet.

Az ország legszegényebb végéből egy roma közösség képviselői azt írták neki, hogy súlyosan nélkülöznek és fáznak. Az elnök arra kért, szerezzek ruhát és élelmiszert, hogy segíteni tudjon. Amikor az adomány összegyűlt, kérdeztem, hogy hova vigyük. Azt üzente, hogy természetesen a Parlament I. kapujához, mert míg el nem szállíttathatja, hivatalának munkatársai és a kormányőrök hüledezése közepette a ritkábban használt Munkácsy Teremben kívánta a dobozokat elraktározni.

A másik meghatározó élményem, hogy soha nem mondott sem nyilvánosan, sem magánkörben semmi rosszat azokról a politikai társszereplőkről, akik rosszul tűrték növekvő és tartós népszerűségét. Köztudott, hogy a taxisblokád idején ő akadályozta meg a tüntetőkkel szembeni karhatalmi beavatkozást. Méltóságából mit sem veszítve hallgatta végig ezt követően a parlamenti vádaskodásokat és méltatlan kritikát, vagy távozott a következő október 23-án ellene szervezett utcai hangulatkeltéskor a Parlament lépcsőjéről.

Újabb kori demokráciánkban ekkor fordult először elő (meggyőződésem, hogy nem az akkori belügyminiszter tudta, akarata és tevékeny szándéka ellenére), hogy a Magyar Köztársaság legfőbb közjogi méltóságát szégyenteljes provokáció érte.

Ő azonban nem adott ki az üggyel kapcsolatban sajtóközleményt, nem vádolt senkit, legfeljebb távol tartotta magát azoktól a protokolláris eseményektől, melyeken méltatlan szerepet szántak volna neki. Rendíthetetlenül derűs maradt, bizalommal és megértést keresve beszélt bel- és külföldön (még ha megvárakoztatták is a repülőtéren, vagy „elfelejtették” a repülőjegyét méltóképpen elrendezni) a friss demokrácia viszonyairól.

Ha tartózkodom az összehasonlítástól, azt is leginkább azért teszem, mert ellenezné, hogy az ő javára és a többiek vagy a jelen időszak kárára értékeljem az államelnöki hivatal működését. Meggyőződésem viszont, hogy a ő példáját kellene követnünk, hogy hazánk ellentmondásos megítélése ebben a kritikus időszakban mindannyiunk javára helyrebillenjen.

Tovább az oldalra

Göncz Árpád (1922 - 2015) a XX. századi magyar demokratikus mozgalmak kiemelkedő szereplője.

Fiatalemberként, frissen végzett jogászként részese a nyilasok elleni fegyveres ellenállásnak, 1945-től a kisgazda pártban kezdi politikai tevékenységét. A párt betiltása után fizikai munkásként dolgozik. Az 1956-os forradalom után a Bibó-per másodrendű vádlottjaként életfogytiglani börtönre ítélik. 1963-ban amnesztiával szabadul. Fordítóként kezd új pályát, az angol-amerikai irodalom egyik legnevesebb fordítójaként válik ismertté. Ezt követően indul saját írói munkássága. A Magyar Írók Szövetségében 1981-től a műfordítói szakosztály elnöke, majd 1989-től 90-ig a szövetség elnöke.

A demokratikus ellenzék tevékenységében kezdetektől részt vesz 1990-ben a szabad választások után a Magyar Köztársaság első elnöke (1990-1995, 1995-2000).

Közvetlen személyisége, rendkívüli nyitottsága, megalkuvás nélküli, kikezdhetetlen erkölcsi tartása, feleségével, Göntér Zsuzsannával közös, mély szociális érzékenysége állnak máig töretlen népszerűsége mögött.