Ma már történelem

Göncz Árpád Tiszavasváriban - 2.

2013. február 22.

Sulyok József

hirposta.hu

Avagy, jöhetne sűrűbben is

A határon túli gyerekek oktatása, ellátása, létszámuk növekedésével egyre több terhet jelentett és nagy szervezést igényelt. Az otthonuktól, szüleiktől, testvéreiktől több száz km-re került 14-18 év közötti lányok és fiúk kisebbségi sorsból eredő érzékenységére is figyelni kellett.

1990-2004 között közel 500 külhoni diák járt a Tiszavasvári Szakközépiskolába, s kapott ingyenes, teljes kollégiumi ellátást. Mivel a székelyföldi gyerekek csak nagy szünetekben, a kárpátaljaiak valamivel sűrűbben mehettek haza, meg kellett szervezni a szabadidő tartalmas eltöltését is.

Csodálatra méltó, karitatív cselekedet volt, hogy több gyereket vasvári családok istápoltak, segítettek. Szükség is volt minden jó szándékú együttműködésre. Ebben nagy segítségünkre voltak mások is, így többek között Göncz Árpád és közvetlen munkatársai, barátai. A Magyar Honvédségtől az ő segítségükkel - mivel utaztatnunk kellett a tanulókat - felújított buszt, mikrobuszt és egyéb használati eszközöket kaptunk. Jóleső érzés volt, hogy az elnök úr példáját követve, több magas rangú állami és egyházi vezető tette tiszteletét az iskolában határon belülről és határon túlról.

Göncz Árpád ígéretét - miszerint máskor is meglátogatja a diákokat- 1995 júliusában váltotta be. Munkatársai a látogatás szervezésekor jelezték, hogy programja feszített, mert Nyíregyházára megy. De rövid időre meg kíván állni Tiszavasváriban is, hogy találkozhasson kis barátaival, a határon túli tanulókkal.

- Csak semmi protokoll – kérték.

S ha lehet, én várjuk az iskolánál őket, ne a Városházán, így ezzel is időt nyerünk. Legfeljebb egy gyors ebéd fér a programba, jelezték. Így is történt. Az iskola kapujánál vártuk az elnöki konvojt, amikor is felbukkant a főút kanyarjában egy hivatali dolgozónk Trabantja, vészvillogóval.

Ő vezette fel a mögötte érkező három gyönyörű Mercedest, nem kis derültségünkre. Mint utólag kiderült, az elnöki konvojt vezető személy nem tudta, hogy nem a városházára kell mennie. Ezért fordultak be oda, s mivel először járt Tiszavasváriban, azt sem tudta, hogy hol van az iskola. Ekkor ajánlotta fel a mindig tettre kész munkatársam, hogy felvezeti őket a szakközépiskola bejáratáig.

Az iskolai sétánk során említettem meg Göncz Árpádnak, hogy az 1980-as évek közepén egy lebontásra ítélt, romos házban, más könyvek társaságában, nedvesen, koszosan találtam egy általa írt és 1974-ben kiadott kisregényt, melynek címe Sarusok. Hazavittem, a nyirkos penésztől úgy, ahogy megtakarítottam a borítóját, viszont belső lapjait nem tudtam kiradírozni, mert tollal azon gyakorolta a firkálást egy gyerek. Ezt a könyvet nagy becsben tartom, de külleme miatt, nem hoztam el dedikáltatni.

– Össze van firkálva? Akkor már megérte megírni a könyvet, mert megvették és valamire még is csak használták - ironizált az író, Árpi Bácsi – Legközelebb, ha találkozunk, hozd el, hogy dedikálhassam!

Beszélgetésünk végére értünk az iskolai ebédlőbe. Ragaszkodott hozzá, hogy nem külön, hanem a gyerekekkel együtt szeretne ebédelni. Be is ült a csíki gyerekek közé, majd evés közben megkérdezte:

- Mindig ilyen finoman főznek itt? – kérdezte.

Erre kis szünet után válaszolt egy csíkszentsimoni fiú:

- Azért jöhetne sűrűbben is elnök úr.

Igazi székelygóbés válasz volt állapítottuk meg közösen. Nem sértve, de finoman jelezte véleményét az ellátásról.

Legközelebb 1996. szeptember 1-én, tanév kezdetekor látogatta meg váratlanul Göncz Árpád az iskolát. A nem távoli Hajdúszoboszlón pihent és onnan ruccant át Tiszavasváriba, hogy láthassa a gyerekeket. Én ez idő tájt külföldön voltam, így Oleár László, az iskola igazgatója fogadta elnök urat.

A rövid látogatás végén szintén ott ebédelt úgy, hogy sorba állt a gyerekekkel az ételt kiadó ablaknál. Mivel nem hivatalos látogatáson volt, hanem magánemberként nézte meg a diákokat, azt ette, amit ők. Ebéd után a házi pénztárba befizette a 68 Ft-ot, mert annyiba került az idő tájt egy menzai menü. Az étkezés végén bement a konyhába megköszönni a szakácsnőknek a finom ebédet. Nem tért vissza az étterembe, hanem az igazgatóval kiment a hátsó ajtón. Lett is pánik a biztosító emberek között, hogy hova tűnt a védett személy! De megnyugodtak, amikor az udvaron, Dessewffy kastély évszázados fái alatt a gyerekek között önfeledt beszélgetésben találták.

Göncz Árpád mindnyájunknak példát mutatott, hogyan kell felelősséggel, emberséggel szeretni azokat, akiket a sors, a történelem határon túlra sodort. Hogyan kell segíteni, felkarolni őket úgy, hogy magyarságukat megtarthassák és vállalhassák. Meggyőződésem, hogy a meghitt találkozások órái, az itt végzett gyerekek kitörölhetetlen emléke marad.

Tovább az oldalra

Göncz Árpád (1922 - 2015) a XX. századi magyar demokratikus mozgalmak kiemelkedő szereplője.

Fiatalemberként, frissen végzett jogászként részese a nyilasok elleni fegyveres ellenállásnak, 1945-től a kisgazda pártban kezdi politikai tevékenységét. A párt betiltása után fizikai munkásként dolgozik. Az 1956-os forradalom után a Bibó-per másodrendű vádlottjaként életfogytiglani börtönre ítélik. 1963-ban amnesztiával szabadul. Fordítóként kezd új pályát, az angol-amerikai irodalom egyik legnevesebb fordítójaként válik ismertté. Ezt követően indul saját írói munkássága. A Magyar Írók Szövetségében 1981-től a műfordítói szakosztály elnöke, majd 1989-től 90-ig a szövetség elnöke.

A demokratikus ellenzék tevékenységében kezdetektől részt vesz 1990-ben a szabad választások után a Magyar Köztársaság első elnöke (1990-1995, 1995-2000).

Közvetlen személyisége, rendkívüli nyitottsága, megalkuvás nélküli, kikezdhetetlen erkölcsi tartása, feleségével, Göntér Zsuzsannával közös, mély szociális érzékenysége állnak máig töretlen népszerűsége mögött.