Krisztus üzenete

Negyednapja még Galilea földjét tapostam: ott álltam annak a horpadt, csupa kő domboldalnak a lábánál, ahol Jézus elmondta a hegyi beszédét. Talán épp ott, ahol Krisztus urunk állt - a sokaság meg fölötte félkörben a domb karéjos oldalában.

Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa.

Boldogok, akik sírnak: mert ők megvígasztaltatnak.

Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet.

Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők       megelégítettetnek.

Boldogok az irgalmasok: mert ők irgalmasságot nyernek.

Boldogok, akiknek a szívök tiszta: mert ők meglátják az Istent.

Boldogok a békességre igyekvők: mert ők az Isten fiainak neveztetnek" - mondotta Krisztus urunk - és hallgatta s hallotta őt a sokaság, mert szavát visszaverte a hegyoldal, visszaverték a kövek, s a szava - ami kétezer év múltán is úgy igaz, ahogyan kimondotta volt -, hiszem, hogy a szava a kövek közt ülők szívében gyökeret vert, amit az is bizonyít, hogy a mi szívünkben, ma élő emberek szívében is mindmáig visszazeng.

         Vannak közöttünk itt is lelki szegények - az övék a mennyeknek országa. S vannak köztünk - itt is -, akik sírnak: ők megvigasztaltatnak. És boldogok ma is az irgalmasok, és boldogok, akiknek a szívök tiszta: ők meglátják az Istent.

         És boldogok a békességre törekvők, mert ők ma is, mint mindenkoron, a múltban és a jelenben: Isten igazi fiai.

         Pedig ők is - mint Krisztus korában annyian - mást se hallanak, mint: "Szemet szemért, fogat fogért". És: "Szeresd felebarátodat, gyűlöld ellenségedet". - De hiszem, hogy szívükben ennél sokkal mélyebben él Krisztus szava: "Szeressétek ellenségeiteket, imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket."

         És sokan vannak köztünk, akiknek tele a szíve aggodalommal: "Mit együnk? Mit igyunk? Mivel ruházkodjunk?" Pedig nem pogányok: jól tudja a Mennyei Atya, hogy minderre szükségünk van. De Krisztus nekik - mindannyiunknak - azt üzente: "Ne aggodalmaskodjatok a holnap felől, a holnap aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja." S máig hangzón kiáltotta, és hangját megsokszorozta a hegyoldal: - "Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Miért nézed a szálkát, ami a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre? Amit akartok, azért, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal, mert ez a törvény."

         Ez - s még sokkal több - Krisztus hozzánk intézett üzenete. Kereszténységünk mércéje, hogy befogadjuk-e Krisztus üzenetét? De az emberi szív mélyére csak Isten lát be - mi nem. Hitét tehát kinek-kinek mérni képtelenek vagyunk. Azzal mindenki Istennek számol el. Mi másnak csak az emberségét tudjuk mérlegre tenni. Azon, hogy miként teljesíti a parancsolatot: "Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!" Ne tagadjuk: ez mind közt a legkeményebb és legnehezebben teljesíthető parancsolat. A szeretet parancsa. Nem tudom, ma itt közöttünk ki a legidősebb. De ha visszatekint az életére, napestig sorolhatja a temérdek embertelenséget, aminek szemtanúja - s ki tudja, talán részese is volt: két háború véres és értelmetlen öldöklését, a rideg részvétlenség számtalan példáját, özvegyek-árvák elhagyattatását, ártatlanok elhurcoltatását, megkínzását, halomra gyilkolását, verítékkel és becsülettel szerzett vagyonkák elrablását-prédálását, megaláztatást, embert csúfoló gőgöt és pökhendiséget, amit - szóban - "jó" célok érdekében követtek el, miellenünk, mások ellen, nép, nemzet, társadalmi osztály, s valljuk be alázattal, olykor a "kereszténység" nevében és vélt érdekében. Mások szemében mindig fölfedezvén a szálkát. A múltban és ma is. Mert a mások lelkiismeretének vizsgálatához nagyon értünk, a magunk lelkiismeretét ritkábban firtatjuk. Pedig - s ezt jól jegyezzük meg! - keresztény bűntudat van, keresztény bűnvallás van, keresztény igazságérzet van, keresztény türelem is van, de keresztény bosszú nincsen, keresztény megtorlás nincsen, keresztény "gyűlölet" nincsen, keresztény "javak" nincsenek. Bár a kereszténység lényege az, de még keresztény szeretet sincsen, mert a szeretet egyetemes - a szeretet maga Krisztus, aki életét adta mindannyiunkért, mindnyájunk lelki üdvéért. A vámoséért is. Krisztus mindenkié. Aki ellene mond a hegyi beszédnek, Krisztusnak mond ellene, még akkor is, ha magasra emelt kereszttel álcázza Krisztus-tagadását. A szeretetlenséget. Mert "ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeret pedig nincsen énbennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom.

         És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen énbennem, semmi vagyok. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen énbennem, semmi hasznom abból" - írja Szent Pál a Korinthusiakhoz írott első levelében. - "A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. A szeretet soha el nem fogy. Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás: de mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik." Fogadjuk el Szent Páltól a mércét - ezt a krisztusi, de ugyanakkor nagyon is emberi mércét, az egyetemes szetetetét. A szeretet könnyen megismerszik, akár a hófehér a gyűlölet feketéjén. Ezen mérjük, hogy kiben, miben és mikor hihetünk. A hétköznapjainkban is. A gondjaink és nyomorúságunk idején is. A politikában is. Az emberi választásainkban is. Mert ez az egyetlen hiteles és csalhatatlan, az egyetlen egyetemes mérce. Kivált nehéz időkben, mint a mai is, amikor nyomorúságunkban néha bajos a farkast a báránytól megkülönböztetnünk, mert a farkas - a maga jól felfogott érdekében - a bárány bőrében mutatkozik, s bárányhangon hirdet farkastörvényt, s bárányhangon követeli, hogy magunk is váljunk farkasokká. Sőt, ez az egyetlen könnyen használható mérce: nem kíván iskolát, nem kíván mesterségbeli ismeretet, hogy felismerjük, kiben lakik szeretet, kiben nem: a napot az árnyéktól, a sziklát a patakvíztől, a nappalt az éjszakától ki ne tudná megkülönböztetni? Csak megtéveszteni ne hagyjuk magunkat, csak egymás kezét el ne engedjük. A kezünk melege szeretetet közvetít - hétköznapi, de igazi szeretetet - szülői, gyermeki, szomszédi, honfitársi, emberi szeretetet. Ami mind Krisztus isteni szeretetéből táplálkozik. Aki szét akarja szakítani az egymásba kulcsolt kezeket, aki ellenségességet szít gyermek és szülő, szomszéd és szomszéd, magyar és magyar, ember és ember közt, abban nincsen szeretet, az farkas, még ha bárányhangon béget is. Ha nem engedjük el egymás kezét, Krisztus védő kezét is fogjuk. Ma nem fenyeget bennünket az a vész, hogy szaracénok fogságába essünk, az sem, hogy török hurcoljon el. Nolascoi Szent Péter és Pennaforti Szent Rajmund rendjének ma nem azon kell fáradoznia, hogy a muzulmánok rabságából szabadítsák ki bármelyikünket. Ma más rabság fenyeget, az ellenségkeresés, a gyűlölet rabsága, a szegénység szülte keserűség rabsága, a bűnbakkereső türelmetlenség, a nemismerésből, félelemből fakadó idegenellenesség, az ismeretlen jövő szülte reménytelenség rabsága. S ezektől nincs az a fogolykiváltó rend, amely aranyon meg tudna váltani. Mindettől csak önmagunk válthatjuk meg önmagunkat, de önmagunk is csak Krisztus kezét fogva. Testvéreim, könyörögjünk ma, Fogolykiváltó Boldogasszony ünnepén, mindannyiunk Édesanyjához, hogy kérje Szent Fiát, ő se engedje el a mi kezünket, és adjon erőt, hogy képesek legyünk megőrizni szabadságunkat s szeretetlenségtől, megszabadulnunk a gyűlölet rabságából, visszatalálnunk az egyetemes szeretet, az emberszeretet napfényére.

         Ezért imádkozzunk ma együtt, valamennyien.

Elhangzott: Fogolykiváltó Boldogasszony búcsúján Búcsúszentlászlón, 1992. szeptember 27-én

Tovább az oldalra

Göncz Árpád (1922 - 2015) a XX. századi magyar demokratikus mozgalmak kiemelkedő szereplője.

Fiatalemberként, frissen végzett jogászként részese a nyilasok elleni fegyveres ellenállásnak, 1945-től a kisgazda pártban kezdi politikai tevékenységét. A párt betiltása után fizikai munkásként dolgozik. Az 1956-os forradalom után a Bibó-per másodrendű vádlottjaként életfogytiglani börtönre ítélik. 1963-ban amnesztiával szabadul. Fordítóként kezd új pályát, az angol-amerikai irodalom egyik legnevesebb fordítójaként válik ismertté. Ezt követően indul saját írói munkássága. A Magyar Írók Szövetségében 1981-től a műfordítói szakosztály elnöke, majd 1989-től 90-ig a szövetség elnöke.

A demokratikus ellenzék tevékenységében kezdetektől részt vesz 1990-ben a szabad választások után a Magyar Köztársaság első elnöke (1990-1995, 1995-2000).

Közvetlen személyisége, rendkívüli nyitottsága, megalkuvás nélküli, kikezdhetetlen erkölcsi tartása, feleségével, Göntér Zsuzsannával közös, mély szociális érzékenysége állnak máig töretlen népszerűsége mögött.