Köszöntőféle Göncz Árpádhoz

2012. február 9.

Rózsa Mihály

168 Óra Online

Göncz Árpád 90 éves lett.

Örömmel készültem hozzá. És amikor készülődtem, jöttek elő sorra a vele kapcsolatos régi szép emlékeim. Kerestem közöttük azt, amit szép pátosszal el lehetne mesélni. Lett is volna sok ilyen, csak nekem mégsem a pátoszos történetek maradtak meg. Göncz Árpád attól lett nagy ember, hogy soha nem akart Nagyemberré válni. Tette a dolgát alázattal, és igyekezett mindig megőrizni jókedvét, emberségét.

És egy régi kedves emlék jutott eszembe róla. ’92-ben történt, ha jól emlékszem a dátumra, de az majdnem mindegy. Az asszonynak dolgozni kellett menni, én maradtam otthon az óvodaszünetes fiammal. De kaptam egy sürgős telefont, be kellett mennem a Parlamentbe. A gyerek arra számított, hogy állatkertbe megyünk, de a közbejött dolog bedöntötte azt a programot. Érthető módon ettől a gyerek tombolva hisztizett.

Ebben a remek hangulatban értünk be a Parlamentbe, ahol bömbölt és ordibált tovább. A hisztit hirtelen azzal fokozta, hogy a földhöz vágta magát. Nagyon gáz volt, ezért ráüvöltöttem, felkapartam a földről az ordító gyereket és húztam magam után.

Nem kevesen nézték a bemutatónkat. Hirtelen az egyik kanyarból Árpi lépett ki. Mit csinálsz te ezzel a szegény gyerekkel? - kérdezte megütközve. Mire szóhoz juthattam volna, a kezét nyújtotta a gyereknek és kérdezte jössz velem? Azt vártam, hogy a gyerek határozott nemet mond neki is.... de nem. Tomikám egyik percről a másikra vigyorogni kezdett és nyújtotta a kezét Árpinak, és integetett nekem, hogy pápá apa! Döbbenten álltam. Árpi rám mosolygott és azt mondta az irodájában lesznek, majd jöjjek, ha végeztem.

Amikor visszatértem, ott ültek bent, Árpád ölében a fiam. Árpi mesét mondott neki, az meg boldogan rajzolgatott a legnagyobb nyugalomban. Meglátott, boldogan felugrott, adott két puszit és úgy köszöntött, mintha előtte nem háborúztunk volna egymással. Apró poén még a történethez, hogy a fiam valami hivatalos papírra rajzolgatott, ezért azt újra kellett készíteni.
Apróság, de számomra fontos emlék. Göncz Árpád személyiségének varázsa. Ő szerethető, jó ember és ezt egy egész ország érezte. Megbíztunk és megbízunk benne. Még megbékélni is képesek vagyunk a kedvéért és kérésére.

Mindig azt mondtam, nézzétek a szemét. A jóság csillog benne. És a kedves csibészségé. A tiszta ember derűje. Göncz a legmagasabb méltóságként is közvetlen és természetes tudott maradni. Isten adta képesség ez, keveseknek adatik meg.

Bárki legyen is hivatalosan a köztársaság elnöke, az én köztársaságom elnöke a szívemben örökre Göncz Árpád marad.

 

Tovább az oldalra

Göncz Árpád (1922 - 2015) a XX. századi magyar demokratikus mozgalmak kiemelkedő szereplője.

Fiatalemberként, frissen végzett jogászként részese a nyilasok elleni fegyveres ellenállásnak, 1945-től a kisgazda pártban kezdi politikai tevékenységét. A párt betiltása után fizikai munkásként dolgozik. Az 1956-os forradalom után a Bibó-per másodrendű vádlottjaként életfogytiglani börtönre ítélik. 1963-ban amnesztiával szabadul. Fordítóként kezd új pályát, az angol-amerikai irodalom egyik legnevesebb fordítójaként válik ismertté. Ezt követően indul saját írói munkássága. A Magyar Írók Szövetségében 1981-től a műfordítói szakosztály elnöke, majd 1989-től 90-ig a szövetség elnöke.

A demokratikus ellenzék tevékenységében kezdetektől részt vesz 1990-ben a szabad választások után a Magyar Köztársaság első elnöke (1990-1995, 1995-2000).

Közvetlen személyisége, rendkívüli nyitottsága, megalkuvás nélküli, kikezdhetetlen erkölcsi tartása, feleségével, Göntér Zsuzsannával közös, mély szociális érzékenysége állnak máig töretlen népszerűsége mögött.