Kiszámíthatóság és időtállóság

A jog "szükséges rossz", amely ha akarjuk, ha nem végigkíséri egész életünket, és egyaránt segítheti vagy akadályozhatja a sorsunk folyását.

         Köztársasági elnökként, de ezt megelőzően magánemberként is fontos feladatomnak tekintettem és tekintem ma is a civil társadalom fejlesztését, hiszen civil társadalom nélkül működő demokráciáról beszélni lehetetlen. A civil társadalom, annak szervezetei végzik a mindenkori hatalom ellenőrzését, határainak kijelölését. Ezért oly fontos ez a fejlődési folyamat, amely már jó pár éve megindult. Jelenlegi tisztem gyakorlása során minden eseményt, történést igyekszem ennek "szemüvegén" át vizsgálni, s a magam lépéseivel is a polgárosodást előmozdítani.

         Ahhoz viszont, hogy e folyamat megalapozott legyen, az egyénnek kell polgárrá változnia, polgárként élnie, véleményét kialakítania és vállalnia, közösségeket létrehoznia. Az egyén polgárrá válásához pedig sorsdöntő eszköz a jog és a jogismeret.

         Mi a helyzet ezen a téren ma? A hozzám százszámra érkező levelekből, észrevételekből, véleménynyilvánításokból a következő tapasztalatot vontam le: az emberek

         - tájékozatlanok a jogérvényesítés módjairól,

         - elárvultak a jogérvényesítés útvesztőiben,

         - egy idő után harckészségüket vesztve a jogérvényesítési kísérletekbe belefáradnak,

         - konfliktuskezelési módszereik kialakulatlanok, per- és ügyvesztésüket megemészteni nem képesek, az ellentétes vagy eltérő érdekek figyelembevételétől ódzkodnak.

         Mindezeket miért említem itt?

         Az az érzésem, hogy e felsorolt bajok és hibák jó részében a jogi szabályozás a "ludas". Évek óta tervezzük a deregulációt, méghozzá a valóságos, életet elősegítő deregulációt. Ezzel szemben a jogszabályok száma egyre növekszik, s e jogszabálydömpingben időtálló jogszabályok nemigen születnek.

         Tudom, hogy az átalakuló gazdasági, politikai, társadalmi korszak természetes velejárója a gyors és többsíkú jogalkotás, tehát a dereguláció szükségessége még nem jelenti az utóbbi éveknek a kritikáját. De meg kell állapítanunk, hogy az egyén ilyen tömegű jogszabály között alig vagy sehogysem képes eligazodni. Ha elfogadjuk azt a demokratikus alapelvet, hogy "mindent szabad, amit törvény nem tilt", megvalósítható a tényleges dereguláció. Ha elérnénk, hogy a jogi szabályozás valóban az érdekek és igények ütközési pontjainak kiküszöbölését tekintse feladatának, akkor ehhez a jogrendhez könnyen lehetne alkalmazkodni, meg lehetne belőle érteni és tanulni, hogy jogainkkal csak a másoknak okozott vagy okozható jogsérelem határáig élhetünk. Akkor mindennapi életünk, eligazodásunk leegyszerűsödnék, az egészséges önérdek érvényesítése és képviselete mindenki számára tényleges lehetőséggé válnék.

         Ez nagy feladat, amelynek a megoldásában a jogásztársadalomnak döntő szerepe jut.

         Ez esetben ugyanis a szükséges és minőségi jogszabályok - komoly előkészítés és egyeztetés révén - időtállóbbakká válhatnának. Az időtállóság pedig alapfeltétele a jogbiztonságnak és a jog iránti bizalomnak. Amíg időleges szabályozások váltják egymást, az állampolgári aktivitás renyhe és teljesen elmarad. Az embereknek sok olyan lényeges döntést kell hozniuk, amely életüket hosszú távra befolyásolja. Így hát joggal igényelhetik, hogy a jogi szabályozás szintén hosszú távra adjon támpontot, s az életüket legalább e vonatkozásban kiszámíthatóvá tegye.

         A kiszámíthatóság és a jog iránti bizalom nélkül a már beindult folyamatok lelassulhatnak, megállhatnak.

         Az időtálló jogalkotás a másik olyan követelmény, amely elengedhetetlenül szükséges a demokratikus államrend megőrzéséhez.

         Meggyőződésem, hogy egy ember közérzete, közéleti aktivitása, a másik emberrel szembeni viselkedése nagymértékben attól függ, hogy ő - baja, gondja esetén - milyen elbánásban részesül, ügyeit hogyan intézik.

         Kiemelkedően fontos tehát az igazságszolgáltatás és a közigazgatás megfelelő működése, emberközpontúsága.

         Tagadhatatlan, hogy sok lépés történt a bíróságok helyzetének javítására, jelentőségükhöz méltóbb megbecsülésére. Az átalakulással járó folyamatok, az új problémák (például a kárpótlás, a közigazgatási határozatok szinten teljes körének perelhetősége) roppant mértékben növelték a bíróságok munkáját, s az eddig tett javító intézkedések nem bizonyultak elegendőnek ahhoz, hogy a helyzet alapjában változzék meg. Remélem, hamarosan módot találunk ennek megoldására is.

          Az ügyészség szervezetének, hatáskörének átalakítása, a demokratikus jogrendhez igazítása most van folyamatban. Nem kell Önöknek hangsúlyoznom, milyen fontos e kérdés átgondolt, időtálló rendezése. Ebben számíthatunk a szakemberek, tudósok, politikusok közös részvételére, tudására és józanságára.

         A közigazgatás legsúlyosabb gondja a jó szakemberek megszerzése, megtartása és megbecsülése. Ők azok, akik napi kapcsolatban állnak az emberekkel, mindennapjaink során tehát döntő, hogy jól felkészült, megbecsült ügyintézőkkel találkozzunk, akiktől a megfelelő körülmények biztosítása mellett azt is el kell várnunk, hogy kedvesek, udvariasak és megértőek legyenek.

          Az igazságszolgáltatás fontos része, hogy a kihirdetett jogerős ítéletek, határozatok végrehajtásra kerüljenek. A jogszolgáltatásnak ma talán ez a legkialakulatlanabb része, a régi már nem, az új szisztéma még nem működik. Jogbizonytalanságot okozhat, s az ítéletek súlyát, tekintélyét ez az állapot erősen kikezdheti.

          Még egy kérdésre feltétlenül ki kell térnem. Meg kell teremtenünk a jogérvényesítés valóságos feltételeit - az alkotmányban, illetve a törvényben rögzített jogok elvi biztosításán túl. Egyre inkább tapasztalom, hogy a lakosság jó része, méghozzá a kevéssé vagy teljesen fizetésképtelen része, gyakorlatilag nem tudja a jogait érvényesíteni, hiszen egyedül nem mer a maga érdekében fellépni, pénze pedig nincs ügyvédre. A "szegényjogon" perlés bevezetésén túl módot kellene találni olyan ügyvédi hálózat kiépítésére, amely a rászorulók képviseletét ellátná. Ennek azonban az anyagi alapjait is biztosítani kell. Több olyan civil szervezet alakult már, amely ingyenes jogszolgáltatást szervez és finanszíroz. Ezek a szervezetek azonban vagy bizonyos sérelemfajták (például etnikai) vagy szociális kör alapján próbálják a maguk működési határát megvonni. Erre azonban teljes mértékben nem képesek és nem is lehetnek képesek. Mint ahogyan az ezirányú igényeket kielégíteni sem.

         Úgy gondolom, jó helyen mondtam el aggályaimat, kéréseimet. A jogásztársadalom "színe-virága" nagyon sokat tehet azért, hogy kiegyensúlyozott viszonyok között élhessünk, s minden ember otthon érezze magát a hazában.

Elhangzott: a Második Magyar Jogászgyűlésen Siófokon, 1994. október 6-án

Tovább az oldalra

Göncz Árpád (1922 - 2015) a XX. századi magyar demokratikus mozgalmak kiemelkedő szereplője.

Fiatalemberként, frissen végzett jogászként részese a nyilasok elleni fegyveres ellenállásnak, 1945-től a kisgazda pártban kezdi politikai tevékenységét. A párt betiltása után fizikai munkásként dolgozik. Az 1956-os forradalom után a Bibó-per másodrendű vádlottjaként életfogytiglani börtönre ítélik. 1963-ban amnesztiával szabadul. Fordítóként kezd új pályát, az angol-amerikai irodalom egyik legnevesebb fordítójaként válik ismertté. Ezt követően indul saját írói munkássága. A Magyar Írók Szövetségében 1981-től a műfordítói szakosztály elnöke, majd 1989-től 90-ig a szövetség elnöke.

A demokratikus ellenzék tevékenységében kezdetektől részt vesz 1990-ben a szabad választások után a Magyar Köztársaság első elnöke (1990-1995, 1995-2000).

Közvetlen személyisége, rendkívüli nyitottsága, megalkuvás nélküli, kikezdhetetlen erkölcsi tartása, feleségével, Göntér Zsuzsannával közös, mély szociális érzékenysége állnak máig töretlen népszerűsége mögött.