GÖNCZ ÁRPÁD KILENCVENÖTÖDIK SZÜLETÉSNAPJÁN

GULYÁS ANDRÁS EMLÉKEZŐ SZAVAI

2017. február 10.

Tisztelt Emlékezők!

Tisztelettel és szeretettel köszöntök mindenkit, aki eljött, hogy közösen emlékezzünk Göncz Árpádra, kilencvenötödik születésnapján. Köszöntöm Göncz Árpád gyermekeit. Külön is sok szeretettel Göncz Árpádnét, Zsuzsát, aki legnagyobb sajnálatára nem lehet velünk, de legjobb kívánságait küldi Önöknek. Hallgassuk meg most Mácsai Pál Kossuth díjas színművészt.

Göncz Árpád egyik utolsó megszólalásában, amelyet filmszalag is őriz, 2011 novemberében Bibó Istvánról beszélt. Ezt mondta „… a szavai és az élete mintaként szolgálnak ma is. Szükség volna rá, hogy Bibó István arca megjelenjen megint láthatóan a világban...”  

Ezek a szavak rá is érvényesek. Göncz Árpád egész élete a demokráciáért folytatott következetes küzdelem jegyében telt. Az 1989-90-es közép-kelet-európai demokratikus változások tevékeny részese, aki a XX. század mindkét totalitárius rendszerével szembeszegült. Életpályája szinte összefoglalja a magyar 20. század történetét. A magyar progressziónak nemigen akadt olyan fontosabb csoportja, amellyel ne lett volna kapcsolatban. A magyar demokrácia megteremtésére és védelmére irányuló erőfeszítéseknek nemigen akadt olyan fontos eseménye, amelyből ne vette volna ki részét.

Ahogy ő mondta, köztársasági elnöki beiktatásakor: „Világéletemben a nemzet függetlenségét, a szabad gondolatot, szabad szót, a társadalmi igazság emberi jogokban kiteljesedő, megkülönböztetést és kirekesztést nem ismerő védelmét szolgáltam és fogom szolgálni. A jövőt, amit két forradalom, 1848 jobbágy-felszabadító és 1956 munkás-felszabadító szabadságharca jelöl, azt a demokráciát, aminek teljes megvalósításával még mindig adósok vagyunk…”

Sem idő, sem lehetőség, hogy gazdag és változatos pályájára, írói, műfordítói munkásságára kitérjek. Annyi azért igen, hogy ahogy a mi generációnk, Faulknert, Styront, Updike-ot, Doktorowot, gyerekeink és unokáink még a Gyűrűk Urát is köszönhetik neki.

Két cikluson át volt a Magyar Köztársaság elnöke. Soha, egyetlen politikust nem övezetett olyan osztatlan megbecsülés, mint őt. Konfliktusokat is vállalt. De szót értett mindenkivel. Nem véletlenül lett az elnöki tevékenységének idejét felidéző konferenciánk címe: „Együttműködés, konfrontáció és kompromisszum a magyar politikában– huszonöt év távlatából”, amelyről, pár nappal halála előtt, még beszámolhattunk neki.

Közvetlen személyisége, rendkívüli nyitottsága, megalkuvás nélküli, kikezdhetetlen erkölcsi tartása, feleségével, Zsuzsával közös mély szociális érzékenysége állnak máig töretlen népszerűsége mögött.

Ezt a szeretetet tükrözte a széleskörű támogatás, amelyet barátai és tisztelői kezdeményezése kapott, köztéri szobor állítására. A gyűjtés befejeződött, s reményeink szerint itt a közelben, az Óbudai Egyetem parkjában, ahol már emlékfa is őrzi emlékét, még az idén felavathatjuk Elnök úr mellszobrát.

Bár élete utolsó éveiben visszavonult a közélettől, elveihez, meggyőződéshez mindvégig hű maradt. Ahogy ő mondta: "A napi politikából már rég kivonultam. Amit kellett, megtettem, idejében. Ez nem jelenti azt, hogy a mai történésekről ne lenne véleményem. Demokráciáról, állampolgári jogokról, kötelességekről, politikusi jogokról, kötelességekről, kisebbségről, többségről, toleranciáról, felelősségről ugyanazt gondolom, mint egész életemben”

Ha kellett, mozdult is, amikor pár éve uniós zászlót égettek itt Budán, ő nyilvánosan hitet tett amellett, hogy egyszerre akar a Magyar Köztársaság és az Európai Unió állampolgára lenni.

Befejezésül álljanak itt Esterházy Péter szavai, amelyekkel kilencvenedik születésnapján köszöntötte: „Göncz Árpád minden szava, minden mozdulata, az egész élete, annak sötét mélye, nehéz kapaszkodói és fényes magasa mind azt mondta nekünk, és mondja továbbra is, azt a hatalmas, elfelejtett, ezerszer elárult fölismerést, hogy minden ember egyenlő, vagy ahogy írva van: Minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik és marad. Ez ünnepeltünk életének nehéz és egyszerű üzenete.”

Ezért az üzenetért jöttünk, ezt az üzenetet visszük magunkkal.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

Mielőtt az emléktáblánál elhelyezzük a család és a Göncz Árpád Alapítvány koszorúit és a kegyelet virágait, befejezésül hallgassuk meg Dés László Kossuth-díjas művészt.

Elhangzott a Bécsi úti emléktáblánál, Göncz Árpád 95. születésnapja alkalmából rendezett megemlékezésen.

Göncz Árpád gyermekei a barátok és tisztelők koszorúzásra vitt virágait kivitték a temetőbe, Édesapjuk sírjához.

Fotó: Gulyás András

Göncz Dániel, Göncz Annamária, Göncz Kinga és Göncz Benedek

Tovább az oldalra

Göncz Árpád (1922 - 2015) a XX. századi magyar demokratikus mozgalmak kiemelkedő szereplője.

Fiatalemberként, frissen végzett jogászként részese a nyilasok elleni fegyveres ellenállásnak, 1945-től a kisgazda pártban kezdi politikai tevékenységét. A párt betiltása után fizikai munkásként dolgozik. Az 1956-os forradalom után a Bibó-per másodrendű vádlottjaként életfogytiglani börtönre ítélik. 1963-ban amnesztiával szabadul. Fordítóként kezd új pályát, az angol-amerikai irodalom egyik legnevesebb fordítójaként válik ismertté. Ezt követően indul saját írói munkássága. A Magyar Írók Szövetségében 1981-től a műfordítói szakosztály elnöke, majd 1989-től 90-ig a szövetség elnöke.

A demokratikus ellenzék tevékenységében kezdetektől részt vesz 1990-ben a szabad választások után a Magyar Köztársaság első elnöke (1990-1995, 1995-2000).

Közvetlen személyisége, rendkívüli nyitottsága, megalkuvás nélküli, kikezdhetetlen erkölcsi tartása, feleségével, Göntér Zsuzsannával közös, mély szociális érzékenysége állnak máig töretlen népszerűsége mögött.