Ember és szerep

2012. február 10.

Radnóti Sándor

Népszabadság

Négy eddigi köztársasági elnökünkből már egy kis tipológiát lehet csinálni. Ott volt a korrekt-színtelen, a föladatot kiválóan ellátó Mádl, a szimbolikus szerepkört a lehetőség határáig tágító arisztokratikus tudós Sólyom, valamint ott van az utolsó. S volt Göncz.

„Pont olyan elnök volt, amilyenre a köztársaságnak szüksége volt”Göncz Árpádról – különösen első elnöki mandátumának idejében – nem lehet kevesebbet (és többet) állítani, mint hogy pontosan olyan elnök volt, amilyenre a köztársaságnak szüksége volt.

A III. köztársaság megalapítása nem okozott nagyobb, országos megrázkódtatást. Ezt akkor szerencsének gondoltuk, ma föltűnnek hátulütői: a politikai szabadság nem vált össznemzeti élménnyé. A perspektívát, a lehetőséget, a kalandot szinte egyedül az elnök személye testesítette meg. A börtönviselt, ellenzéki múltú, makulátlan tisztességű idős műfordító, aki az ország legfőbb méltósága lesz.

Ember és szerep kereste egymást. Göncz maga sem győzött csodálkozni. Komolyan vette jelképi és ellenőrző megbízatását (a nemzet egysége, az állam alkotmányos és demokratikus működése), de nem merevedett bele. Nem görcsölt. S az emberarcú politikus oly gyakran érzett őszintétlensége sem kezdte ki.

Göncz Árpádot – és Zsuzsát – közelebbről 1984-ben ismertem és szerettem meg, amikor a Soros Alapítvány jóvoltából véletlenül egy időben tölthettünk munkával néhány hónapot a New York University-n. De kapcsolatunk nem maradt szoros elnöksége idejére. Csak néhányszor találkoztunk: egy szegedi Bibó-konferencián, az Evangéliumi Testvérközösség békásmegyeri templomának felavatásán. Ott és máshol – valahányszor beszélni hallottam – szavainak odaillő volta ragadott meg. Személyes szavak voltak, személyre szólók. Ez is valamiképp a rendszerváltás pillanatát örökítette meg. Már nem az üres népköztársasági szónoklat a szocializmus útján, amelynek minden fordulatát előre ismertük, s bizonyosan tudhattuk, hogy elmondója épp annyira hisz benne, mint mi, s még nem a hatalomtechnikai patikamérlegelés beszédírók által formába öntött végterméke.

Tovább az oldalra

Göncz Árpád (1922 - 2015) a XX. századi magyar demokratikus mozgalmak kiemelkedő szereplője.

Fiatalemberként, frissen végzett jogászként részese a nyilasok elleni fegyveres ellenállásnak, 1945-től a kisgazda pártban kezdi politikai tevékenységét. A párt betiltása után fizikai munkásként dolgozik. Az 1956-os forradalom után a Bibó-per másodrendű vádlottjaként életfogytiglani börtönre ítélik. 1963-ban amnesztiával szabadul. Fordítóként kezd új pályát, az angol-amerikai irodalom egyik legnevesebb fordítójaként válik ismertté. Ezt követően indul saját írói munkássága. A Magyar Írók Szövetségében 1981-től a műfordítói szakosztály elnöke, majd 1989-től 90-ig a szövetség elnöke.

A demokratikus ellenzék tevékenységében kezdetektől részt vesz 1990-ben a szabad választások után a Magyar Köztársaság első elnöke (1990-1995, 1995-2000).

Közvetlen személyisége, rendkívüli nyitottsága, megalkuvás nélküli, kikezdhetetlen erkölcsi tartása, feleségével, Göntér Zsuzsannával közös, mély szociális érzékenysége állnak máig töretlen népszerűsége mögött.