A rendszerváltás első asszonyai – Göncz Árpádné

2011. november 1.

Kőrösi Ivett

La femme

Göncz Árpádné saját bevallása szerint nem is számított rá, hogy férje ilyen pozícióba kerül, így sok értelemben felkészületlenül érte őket ez a helyzet.

Addigi élete nem kifejezetten a protokollról, státuszról és elnöki pompáról szólt, hiszen Göntér Mária Zsuzsanna nehéz időkben született, a nagy gazdasági világválság, a második világháború, majd a szocializmus és férje bebörtönzése megedzették a négy gyermeket nevelő, szociális munkás végzettségű asszonyt.

Férje köztársasági elnökké választása idején is főként beteg szüleinek ápolása kötötte le a figyelmét, de mint ahogy korábban nyilatkozta, a protokolláris dolgoknak nemigen volt itthon hagyományuk. Amikor hivatalba lépett, férjének egy öltönyből, neki pedig két szoknyából és két kardigánból állt az ünnepi ruhatára, így amikor a walesi herceget és Dianát fogadták, aznap reggel kezdték el varrni az alkalomhoz illő kosztümjét.

Szociális munkás múltjának köszönhetően mindig is természetes volt számára az elesettek segítése, de a 90-es évek elején találta meg azt az ügyet, amely mellett teljesen elköteleződött. Bár baráti körében volt olyan család, amely fogyatékkal élő gyermeket nevelt, akkor érlelődött benne elhatározássá a gondolat, amikor ellátogatott egy értelmi fogyatékosoknak rendezett nemzeti sportfesztiválra.

1993-ban férjével létrehozták a Kézenfogva alapítványt, amelynek ő lett az elnöke és vezetője. Számos lakóotthont alapítottak, és sokak szerint nagy szerepe volt abban, hogy ma az értelmi fogyatékosok élete, problémái már a társadalmi diskurzus részét képezik, és kormányzati szinten is elkezdtek vele foglalkozni.

(Részlet a megjelent írásból)  

Tovább az oldalra

Göncz Árpád (1922 - 2015) a XX. századi magyar demokratikus mozgalmak kiemelkedő szereplője.

Fiatalemberként, frissen végzett jogászként részese a nyilasok elleni fegyveres ellenállásnak, 1945-től a kisgazda pártban kezdi politikai tevékenységét. A párt betiltása után fizikai munkásként dolgozik. Az 1956-os forradalom után a Bibó-per másodrendű vádlottjaként életfogytiglani börtönre ítélik. 1963-ban amnesztiával szabadul. Fordítóként kezd új pályát, az angol-amerikai irodalom egyik legnevesebb fordítójaként válik ismertté. Ezt követően indul saját írói munkássága. A Magyar Írók Szövetségében 1981-től a műfordítói szakosztály elnöke, majd 1989-től 90-ig a szövetség elnöke.

A demokratikus ellenzék tevékenységében kezdetektől részt vesz 1990-ben a szabad választások után a Magyar Köztársaság első elnöke (1990-1995, 1995-2000).

Közvetlen személyisége, rendkívüli nyitottsága, megalkuvás nélküli, kikezdhetetlen erkölcsi tartása, feleségével, Göntér Zsuzsannával közös, mély szociális érzékenysége állnak máig töretlen népszerűsége mögött.