Szolgáló parlament

Vasárnap választunk. Szabadon. Nem először. Fegyelmezetten. Pontosan ez az, ami a választást oly fontossá teszi: Ez a választás már a demokrácia folyamatosságának jele. A választás nem keresztes hadjárat, tétje nem a győzelem vagy halál, hanem a józan továbblépés, az ország belső megbékélése: magasabb szintű folytatás, az eltelt négy esztendő tapasztalatainak összegezése és érvényesítése. Halkabban-hangosabban, de minden párt az elmúlt négy év eredményeit dicséri, vagy kérdőjelezi meg, s kínál folytatásul - eredményesebb - négy esztendőt. Bevallottan más-más értékek jegyében, de ezek az értékek - a keresztény és nemzeti hagyomány, a szabadságeszme és a társadalmi igazságosság és egyenlőség - ott élnek mindannyiunkban. Ezek együttes képviselete minden párttól és minden kormánytól joggal elvárható. S minthogy az elmúlt négy esztendőt pártállásától függetlenül minden választópolgár személyesen élte meg, a maga tapasztalatán mérheti le a választáson résztvevő pártok helyzetértékelésének és eszmeiségének, jövőképének hitelét. Tudjuk - az ellenkezőjét nem állítja senki -: hazánk ma nem tejjel-mézzel folyó Kánaán, és senki sem ígérheti jó lelkiismerettel, hogy egy csapásra, csoda folytán azzá teszi. Ennek tudatában és a valóság ismeretében vessék hát össze tapasztalataikat a kampány során elhangzott szavakkal.

         A választás célja, hogy annak eredményeként a választópolgárok többségének bizalmát élvező erős, de a mindenkori kisebbség véleményét is meghallgató és figyelembe vevő, nemzeti hagyományainkat tiszteletben tartó, de jövőbe tekintő, érdekegyeztetésre kész és társadalmi igazságosságra törekvő kormány jöjjön létre. Egy demokratikus kormány természetes célja, hogy polgárai félelemmentes életét, létbiztonságát, személyi szabadságát biztosítsa, gazdasági boldogulásuk alapjait megteremtse, s az ország vagyonával, a nép munkája eredményeként befolyt adójövedelemmel a jó gazda gondosságával sáfárkodjék. Az ország lakói között származásuk, hitük, politikai meggyőződésük miatt különbséget ne tegyen, s igyekezzék szellemi és gazdasági boldogulásuk esélyegyenlőségét megteremteni. Aki itt élt az országban, annak négy éven át módja volt rá, hogy figyelemmel kísérje, miként foglaltak állást az egyes pártok a lakosság hétköznapi s az ország egészének jövőjét érintő távlati kérdésekben, pártválasztásuk tehát tapasztalaton alapuló, személyileg megalapozott és valóságos döntésüket tükrözi, annak szabadságát, jogosságát és érvényét így senki kétségbe nem vonhatja.

         Legyenek tisztában vele: a parlament minősége olyan lesz, amilyen embereket képviselőül megválasztanak: Önök el tudják dönteni, hogy jelöltjük, akire a szavazatukat adják, jól szolgálta-e az elmúlt négy esztendőben s azelőtt szűkebb közössége érdekeit; tisztességgel gyarapodott, s rendezett életű ember-e. Higgyenek az emberismeretükben, s olyan embert válasszanak, akitől félniük nem kell, mert tudják: sem a gyűlölet, sem a hatalom nem veszi el az eszét, s nem fogja megcsalni Önöket.

         A választás hevében sokakról, sokfelől, sok rágalom hangzott el: a szó szoros értelmében bemocskolták a képüket, hogy a becsületüket mocskolják be. Arra kérem Önöket: vegyék elejét ennek a választás tisztaságát megcsúfoló sárdobolásnak. Aki másra rágalmakat szór, hogy józan választásukat meggátolja, Önöket sérti meg, s önmagáról állít ki szegénységi bizonyítványt.

         Barátaim: bízom emberismeretükben, politikai ítélőképességükben, józanságukban és felelősségérzetükben. S tudom: kötelességüknek tartják, hogy szavazatukkal nyilvánítsák ki az ország közeljövőjéről formált kívánságukat.

         Bízzanak benne, hogy akaratukat tiszteletben tartom, s mindent elkövetek, hogy az országnak szolgáló parlamentje s olyan kormánya legyen, amely tevékenysége során valamennyi - magyar és nem magyar ajkú - polgárának szabadságát, jólétét és boldogulását, az egyetemes magyarság létérdekeit híven szem előtt tartja.

Elhangzott: a második országgyűlési képviselő-választások kampánycsendje előtt a Magyar Rádióban, 1994. május 6-án

Tovább az oldalra

Göncz Árpád (1922 - 2015) a XX. századi magyar demokratikus mozgalmak kiemelkedő szereplője.

Fiatalemberként, frissen végzett jogászként részese a nyilasok elleni fegyveres ellenállásnak, 1945-től a kisgazda pártban kezdi politikai tevékenységét. A párt betiltása után fizikai munkásként dolgozik. Az 1956-os forradalom után a Bibó-per másodrendű vádlottjaként életfogytiglani börtönre ítélik. 1963-ban amnesztiával szabadul. Fordítóként kezd új pályát, az angol-amerikai irodalom egyik legnevesebb fordítójaként válik ismertté. Ezt követően indul saját írói munkássága. A Magyar Írók Szövetségében 1981-től a műfordítói szakosztály elnöke, majd 1989-től 90-ig a szövetség elnöke.

A demokratikus ellenzék tevékenységében kezdetektől részt vesz 1990-ben a szabad választások után a Magyar Köztársaság első elnöke (1990-1995, 1995-2000).

Közvetlen személyisége, rendkívüli nyitottsága, megalkuvás nélküli, kikezdhetetlen erkölcsi tartása, feleségével, Göntér Zsuzsannával közös, mély szociális érzékenysége állnak máig töretlen népszerűsége mögött.