Lehet szép a politika
Göncz Árpád 90 éves

Most már nem bánom, hogy volt merszem ezt a közhely-gyanús analógiát használni, mert így könnyebben ki tudom mondani, amit eredetileg akartam: a politika szép, a politika lehet művészet is. Csak ez a természete túl gyakran, szinte már folyamatosan, nem képes napvilágra kerülni, a politikusok miatt. És ha valakinek a személyisége netán nem takarja el a politika szép, mindenekelőtt morális oldalát - akkor fiesta! Mert ritka és szokatlan, ezért nem természetes, hanem kegyelmi állapotnak számít.

A magyar politikatörténet ilyen kegyelmi állapota volt Göncz Árpád hosszú, évtizedes államelnöksége.
Bölcs és derűs lénye megnyugtató volt a rendszerváltozás, a történelmi idők forgatagában. Mosolya szinte betakarta az országot. Pillanatok alatt ő lett a nép Árpi bácsija. Ahol csak megfordult, derű és szeretett vette körül. Rajongtak érte, nem szervezett és fanatizált, bálványimádó rajongással, csupán viszonozták mindig fogyhatatlan kisugárzását. Mindezt nem olcsó populizmussal érte el, ő volt a nép legnépszerűbb antipopulistája. De a kedély nem mosta össze benne a határokat, mindig tudta, mikor kell előhívnia korrumpálhatatlan szilárdságát, és állta a golyózáporokat is.

Élete egyébként bőségesen ellátta golyózáporokkal. Annál nagyszerűbb, hogy mégis megőrizte derűjét. A huszadik század nem kímélte kedveskedéseivel. Volt része minden megpróbáltatásban. Behívó a háború végén, sikeres szökés hol a náciktól, hol a szovjet hadifogságból. 1945 után, a kurtapszeudo-demokráciában fontos szerepvállalás a Kisgazda Pártban (mely köszönőviszonyban se volt a Torgyán-félével). Rákosiék idején hegesztő, majd az agrárium következett. 1956-os tevékenysége miatt a Bíbó-perben életfogytiglanra ítélik. 1963-ban a kádári konszolidáció jegyében szabadon engedik, akárcsak a többi '56-os írót. (Az első nyitás, jelzés a nyugati világnak.)

Göncz Árpád író. De ekkoriban legfőbb tevékenysége a műfordítás, mint az elhallgattatott írók többségének Rákosiék óta tradicionálisan. Ki ne ismerné A gyűrűk urát? Az ő magyarítása. De ezen kívül a világirodalom számtalan remekét szólaltatta meg. Remekül. Majd az Írószövetség elnöki posztjáról ragadták el köztársasági elnöknek. A többit már mindenki tudja.

Én első ízben szabadulása után találkoztam vele, a szigligeti alkotóházban. Asyluma volt ez sokunknak, főként a téli hónapokban, amikor a nem kimondottan kedvezményezettek (hallgató és fordításból nem éppen dőzsölő írók) itt kevés pénzért alkotószobát, meleget, ételt kaptak. És mindenekelőtt egyívású, összeszokott baráti társaságot. De jó is volt Nemes Nagy Ágnessal, Lengyel Balázzsal, Ottlik Gézával, Lator Lászlóval, és másokkal együtt élni, beszélgetni, szidni a rendszert hosszú téli hónapokon át abban a menedékházban! Valóságos kolóniát alkottunk. Fel is tűnt a Pártközpontban. 1957-ben vizsgálóbizottságot küldtek a nyakunkra, mi folyik itt? Fodor József, akkoriban bizalmasnak számító költő, ecsetelte egyenként fontos irodalmi tevékenységünket, és megmentette a helyzetet. A vizsgálatot vezető Kis elvtárs megnyugodva visszautazott Pestre.

Itt találkoztam, valamikor szabadulása után, Göncz Árpáddal. Olyan nyugodt és derűs volt, mintha Floridában töltötte volna az elmúlt éveket. Miközben én kicsit szégyenkezve gondoltam arra, hogy amíg ő börtönben ült, átélve, mit jelenthet életfogytiglan így maradni, mi ebben a szigligeti asylumban találtunk kényelmes menedéket. (Lelkifurdalásomat némileg enyhítette, hogy '51-től én is adtam pár évet a kitelepítésnek és munkatábornak.) Azonnal egymásra hangolódtunk, de ami leginkább feltűnt és megfogott, hogy soha nem traktálta a társaságot megpróbáltatásaival. Nem voltak rémtörténetei, börtönanekdotái. Ez a lelki elegancia Göncz Árpád egyik legjellemzőbb tulajdonsága. Mindmáig.

És az öntudatosan rendíthetetlen szerénység. Nincs az a hatalom, mely el tudná érni, hogy fejébe szálljon a dicsőség. Ennek illusztrálására elmondok egy történetet. Göncz Árpádék a rendszerváltozásig egy óbudai régi bérházban laktak. Amikor megválasztották köztársasági elnöknek, még nem volt kész a rezidencia. Addig a régi lakásban maradtak, csak éppen a harmadik emeleti lakás ajtaja elé állítottak egy köztársasági elnöknek immár dukáló kormányőrt, aki ott posztolt a folyosón. Estefelé megjelent az ajtóban az új államelnök, kezében szemetesvödörrel. A kormányőr kérdésére, hogy hová tart az elnök úr, Göncz Árpád azt felelte, hogy mindjárt jön, csak leviszi a szemetet. A poszt tiltakozására ő is tiltakozott, miszerint eddig is gyakran ő vitte le a kukába a szemetet, az őr hajthatatlan maradt, és kivette az elnök kezéből a vedret. Az elnök pedig megtudta, hogy a demokrácia beköszöntével már nem szabad ember.

Van egy olasz közmondás: Se non e vero, il ben trovato. Ha nem igaz, akkor is jól van kitalálva. Az anekdota tökéletesen példázza az ő rendíthetetlen szerénységét. És még valami. Ha nem egy derűs részlettel lazítom ezt a születésnapi köszöntést, legközelebb szemrehányóan megjegyzi, miért voltam vele annyira ünnepélyes.
A tíz éves, két elnöki ciklus után 2000-ben frenetikus búcsúztatást rendeztek a tiszteletére a BNV hatalmas sátrában. Politikus ennyi őszinte ovációt, ennyi szeretetözönt aligha kaphatott még ebben az országban. Hihetetlen fiesta volt! Két pezsgőspoharunkat, nevének gravírozásával, feleségemmel természetesen hazaloptuk. Kincses emlék.

Elnök úr! Kilencvenedik születésnapján, ha csak erre a páratlan estére gondol, töltse el az öröm, hogy nem volt hiába! A nemzet hálás és szereti.
Nekünk pedig egy fénysugár: lehet szép a politika.