Kass János visszaemlékezése

1997. december

Hollósi Zsolt interjúja - részlet

Tiszatáj

Sok erdélyi zsidót, félzsidót, sváb gyereket - akiket erőszakkal vitt el az SS - bújtattunk. Szervezetünk legaktívabb magja az egyik laktanyából egy teherautónyi katonaruhát, fegyvert szerzett. Mi vittük a hamis papírokat.

A németek és a nyilasok karácsony előtt felfedezték ezeket a szálakat - biztosan köptek is néhányan -, ezért alaposabban ellenőrizték az útvonalakat. Székely Tamásnak kellett jelentkeznie a nevünkben a német parancsnokságon. Határozott fellépéssel, kitűnő, hochdeutsch németséggel tárgyalt a németekkel, akik teljesen meg voltak lepve.

December 21-ére, Sztálin születésnapjára vártuk az orosz támadást. Nagy csapatmozgás volt, éjfél körül megindult a föld, minden égett a katyusáktól. Nekünk a német és az orosz vonal között árkot kellett ásnunk. Amikor hajnalban csöndesedett a támadás, elindultunk hazafelé, de előtte a mieink átküldtek az oroszokhoz hét fiatalembert tárgyalni. Sajnos ők hiába bizonygatták, hogy van a fővárosban egy egyetemista alakulat, az oroszok nem vették komolyan őket. Közben Rákoshegyen még működött a nyilas pártközpont - amelyből később a kommunista pártközpont lett -, tudtuk, hogy fegyvereket is tárolnak ott. Göncz Árpád vezényletével - aki már korábban felderítette az épületet - óvatosan lecsaptunk a nyilasokra. Az akció jól sikerült, sötétedés után harc nélkül sikerült lefegyvereznünk a nyilasokat, akik rögtön megadták magukat.

Azonban elkövettünk egy súlyos hibát: nem vágtuk el a telefonvonalakat. Másnap reggel már jött a tábori csendőr- és SS-különítmény. Amikor elkezdődött a lövöldözés, a kerítés mögött lapultunk, Göncz Árpádnak mellettem lőtték át a combját. A nyilasok közül és a mieink közül is sokan megsérültek, nagy fegyverropogás volt, kézigránátok is robbantak. Akkor már a Rákoshegyi úton jöttek az oroszok, mi is visszavonultunk. Ezekben a napokban tüdőgyulladást kaptam, és a sebesült Göncz Árpáddal egy ideig egymás mellett feküdtünk.

Tovább az oldalra

Göncz Árpád (1922 - 2015) a XX. századi magyar demokratikus mozgalmak kiemelkedő szereplője.

Fiatalemberként, frissen végzett jogászként részese a nyilasok elleni fegyveres ellenállásnak, 1945-től a kisgazda pártban kezdi politikai tevékenységét. A párt betiltása után fizikai munkásként dolgozik. Az 1956-os forradalom után a Bibó-per másodrendű vádlottjaként életfogytiglani börtönre ítélik. 1963-ban amnesztiával szabadul. Fordítóként kezd új pályát, az angol-amerikai irodalom egyik legnevesebb fordítójaként válik ismertté. Ezt követően indul saját írói munkássága. A Magyar Írók Szövetségében 1981-től a műfordítói szakosztály elnöke, majd 1989-től 90-ig a szövetség elnöke.

A demokratikus ellenzék tevékenységében kezdetektől részt vesz 1990-ben a szabad választások után a Magyar Köztársaság első elnöke (1990-1995, 1995-2000).

Közvetlen személyisége, rendkívüli nyitottsága, megalkuvás nélküli, kikezdhetetlen erkölcsi tartása, feleségével, Göntér Zsuzsannával közös, mély szociális érzékenysége állnak máig töretlen népszerűsége mögött.