Hírek

2017. október 6-7.

Írások, videofelvételek Göncz Árpád szobrának avatásáról

(Nem teljes lista, néhány tudósítás a Göncz Árpádról/Megemlékezés oldalon)                           

http://www.atv.hu/belfold/20171006-felavattak-goncz-arpad-mellszobrat-budapesten/hirkereso

http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=211154

https://librarius.hu/2017/10/06/tobb-mint-otszazan-avattak-fel-goncz-arpad-szobrat/

http://hvg.hu/itthon/20171006_nezze_meg_milyen_lett_goncz_arpad_elso_kozteri_szobra?s=hk

https://444.hu/2017/10/06/szobrot-kapott-goncz-arpad?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=szobrot-kapott-goncz-arpad

http://gepnarancs.hu/2017/10/felavattak-goncz-arpad-mellszobrat-budapesten/

http://www.kisalfold.hu/belfold_hirek/felavattak_goncz_arpad_mellszobrat_budapesten_-_fotok/2535078/?utm_source=hirkereso&utm_medium=feed&utm_campaign=hirkereso

https://hir.ma/belfold/felavattak-goncz-arpad-mellszobrat-budapesten/724077

http://nepszava.hu/cikk/1142453-felavattak-goncz-arpad-szobrat---fotok/

http://kettosmerce.blog.hu/2017/10/06/nagyapam_konyvtara_goncz_arpad_szobranak_avatasara

http://propeller.hu/itthon/3310184-felavattak-goncz-arpad-mellszobrat-budapesten?utm_source=hirkereso.hu&utm_medium=referral

http://168ora.hu/felavattak-goncz-arpad-szobrat/

https://ripost.hu/cikk-igy-nez-ki-most-goncz-arpad-sirja-ket-eve-hunyt-el/?source=hirkereso

http://www.atv.hu/videok/video-20171006-felavattak-goncz-arpad-mellszobrat 

Csillag Ádám videófelvétele a szoboravatásról:

https://vimeo.com/237201639

                          MEGHÍVÓ GÖNCZ ÁRPÁD SZOBRÁNAK AVATÁSÁRA

Göncz Árpád barátai és tisztelői szeretettel meghívják Göncz Árpád mellszobrának avatására, amelyre 2017. október 6-án, pénteken 13 órakor kerül sor  az Óbudai Egyetem parkban, a Magyar Köztársaság néhai elnöke, író, műfordító, Óbuda díszpolgára egykori Bécsi úti lakóhelye közelében.

A szobor Jovánovics György Kossuth-díjas szobrászművész alkotása.

A megjelenteket a kezdeményezők nevében Gulyás András köszönti.

Beszédet mond Gönczöl Katalin és Bojár Gábor.

Közreműködnek: Koncz Zsuzsa, Bródy János és Jordán Tamás Kossuth-díjas művészek.

A szervezők szeretettel várnak mindenkit. Koszorút ne, legfeljebb egy szál virágot hozzanak.

Az Óbudai Egyetem park az egyetem Bécsi út 94-96. alatti épületeivel szemben található.

Helyszín megközelítése: 17, 19, 41-es villamos, 960-as autóbusz Katyni mártírok parkja megálló

Göncz Árpád barátai és tisztelői: Aján Tamás, Balogh Csaba, Bojár Gábor, Bródy János, Bús Balázs, Dely Géza, Érdi Sándor, Faragó András, Gulyás András, Kende Péter, Koncz Zsuzsa, Kozma Imre, Pordán Ákos, Rolla János és Szász Katalin  2016. november 30-án  köztéri mellszobor állítását kezdeményezték az író, műfordító, politikus, a rendszerváltozás utáni Magyarország első köztársasági elnöke emlékére. A közadakozási felhíváshoz magánszemélyek, vállalkozások és civilszervezetek mellett csatlakozott Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata is.

A szobor létrejöttét támogatták:

Aján Tamás, Agárdi Péter és neje, Bajnai Gordon, Maria Bales, Balogh Csaba, Bányai Béla, Bibó István, Bibor Dávid, Bojár Gábor, Concorde Értékpapír, Czeglédi Ágnes, 1956-os Intézet Közhasznú Alapítvány, Faragó András, Fischer Iván, Forgó Henrik, Garas Sándorné, Gálszécsy András, Gáspár Vilmos és neje, Generál-Insped Kft, Gönczöl Katalin, Görög Sándor és neje, Gulyás András, Hargitai Ernőné, Juhász Gabriella, Justh Péter, Kelényi Szamos Gabriella, Kende Péter, Kese Beatrix, Kiss József, Kocsány János, Krajczáros Alapítvány, Kufner Judit, Kuncze Gábor és neje, Lamperth Mónika, Lővei György, Magyar István és neje, Medgyes Péter, Méhesi Zsolt, Mérei Anna, Nászné Nagy Katalin Anna, Nem Adom Fel Alapítvány, Németh Norbert, Nyerges Margit, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata, Pallos Gábor, Papp Nándor, Pisák István, Pordán Ákos, Radnai Judit, Rainer M. János, Sándor Veronika, Peter Saunders, Somlai Péter, Suchman Tamás, Szász Domokos, Szász Katalin, Johann Szegoe, Szemán László, Szemánné Máté Katalin, Szigeti László, Szokol Gábor, Szombati Béla, Tatár Albert, Török Gábor, Török Zsuzsánna, Vajkai Zsófia, Valki László, Valner Szabolcs, Vándorfi Győző, Varga Sándorné, Vastagh György. *

*  Listánkon azok szerepelnek, akik nevük közléséhez hozzájárultak. Ha kiegészítése, kérdése van, kérjük jelezze az info@gonczarpad.hu címen. Köszönjük.

2017. június 22.

MARIO VARGAS LLOSA GÖNCZ ÁRPÁDRÓL

A Nobel-díjas perui író a közeljövőben Budapestre látogat, és beszédet mond a CEU konferenciáján, amelynek témája a tanszabadság. Nem először jön Magyarországra. 2003-ban a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválnak ő volt a díszvendége.  1998-ban a „Don Rigoberto feljegyzései” című regénye megjelenése alkalmából járt nálunk. Itt-tartózkodása során többször találkozott Göncz Árpáddal. Beszélgetéseik hatása alatt született az alábbi írás, amely az El País spanyol napilapban, 1998. április 12-én, majd a perui Caretas hetilapban jelent meg, 1998. április 16-án.

Fotó: Csillag Ádám

Mario Vargas Llosa: A TÚLÉLŐ

Amikor meghallotta a bíróság ítéletét - életfogytiglani fegyház – Göncz Árpád felkiáltott „Ez csodálatos!” Életem legboldogabb napja volt, meséli. „Esélye sincs, hogy élve megússza. Akasztás vagy golyó általi halál”- mondta neki a hivatalból kirendelt ügyvéd, akit az állam delegált a „tárgyalás” színjátékra. Magyarországon vagyunk, a szovjet tankok által eltaposott 1956-os forradalmat követő szörnyű években. Ahogyan Göncz Árpádot, magyarok ezreit végezték ki vagy börtönözték be gyors és titokban lefolytatott olyan bírósági „szertartás” keretében, amelyben a vádlottnak nem állt jogában a fellebbezés vagy védőjének megválasztása.

Még csak harminchat éves volt, de már rengeteget élt,  hazája hányattatásokkal teli történelme okán. Középosztálybeli művelt családban született Budapesten, jogot hallgatott, már fiatalon politizálni kezdett egy centrista politikai mozgalom, a Kisgazdapárt soraiban. Amikor kitört a háború, besorozták, „harcolni a rossz oldalon” (Horthy Miklós admirális rendszere Hitler szövetségese volt.) Megszökött, és csatlakozott a nácik elleni ellenálláshoz. Az alatt a három rövid év alatt, amíg a civil társadalom lélegzethez jutott az1945 utáni Magyarországon,   a demokratikus rend megerősítésén dolgozott, szembeszállt a totalitárius összeesküvéssel, amely 1948-ban négy évtizedre véget vetett a magyar szabadságnak. Ezt a kommunista kormányzat megtorolta, ügyvédi hivatását nem gyakorolhatta, előbb az iparban dolgozott szakmunkásként, majd agrártechnikus lett. Egyáltalán nem sajnálja azokat az éveket: szeretettel emlékezik rájuk, ahogy mondja, nélkülük soha nem ismerte volna meg olyan alaposan az országot, az embereket és gondjaikat. Olvasni mindig szeretett, de az irodalomra, mint hivatásra, nem is gondolt 1956, és börtönévei előtt. Az irodalom akkor és ott, harmincvalahány évesen szivárgott be életébe, mint  a börtönrutin reménytelenségének és a  zárka fojtogató légkörének ellenszere. Szótárral és nyelvtankönyvvel nekiállt, hogy megtanuljon angolul. Oly sikerrel tette ezt, hogy amikor hét évvel később amnesztiával szabadult, talán nem is volt magyar, aki nála jobban ismerte volna a kortárs észak-amerikai irodalmat, és nemcsak „éjjel-nappal” falta a könyveket, hanem nekilátott a fordításuknak. Nekik köszönhette, hogy politikai pestisesként sikerült túlélnie azokat a nehéz éveket. Hemingway, Faulkner, Styron, Updike, Edit Wharton, Susan Sontag, James Baldwin műveit fordította, és a fordítás mellett maga is írni kezdett, elbeszéléseket és színdarabokat, amelyek miután hosszú ideig vesztegeltek a kirekesztettség határmezsgyéjén, végre megjelenhettek, és bemutathatták őket. A kommunista rendszer hanyatlásának idején Göncz Árpád már komoly szellemi és közéleti tekintélynek örvendett honfitársai körében, a Magyar Írók Szövetségének elnöke volt, és az sem volt meglepő, hogy 1990-ben a szabad választások eredményeként létrejött Parlament egyhangúan választotta meg a köztársaság elnökének.

Ma, hetvenhat évesen egyszerű, mosolygós kis öregember, mintha nem találná a helyét abban a Mussolini-Sztálin stílusú  nagy állami rezidenciában, amelyben élnie kell. A személyiségéből sugárzó lefegyverző szerénység meglepő őszinteséggel párosul, amikor az ország problémáiról kérdezem. („Legalább egy harmada a magyar társadalomnak nyögi a privatizáció és a gazdasági nyitás igen magas árait. Szakadék nyílt a gazdagok és a szegények között. De ha, azt akarjuk, hogy fejlődjünk, Magyarország modern ország legyen, van más választás? Naponta kérdezem magam, és nem találom a választ.”) Feladatáek tekinti, mondja, hogy állandóan az emberek között mozogjon, mindenfelé, hogy érezzék, a közhatalom tekintélye nemcsak a hatalom csúcsain lakozik, ahol a nagy dolgokról döntenek, hanem jelen legyen a mindennapok terein, hallgassa az egyszerű emberek és asszonyok mit mondanak, válaszoljon kérdéseikre. Honfitársai pedig nagyra értékelik ezt. A pár nap alatt, amit Magyarországon töltöttem, mindenki, akivel beszélek, még ha annyi mindenben különbözik is a véleményük, különösen a politikát illetően, „Árpiról” tisztelettel beszélnek, erkölcsi tartalmat adott az elnöki tisztségnek. Szükségképpen társítjuk Göncz Árpád szeretnivaló és diszkrét személyét Václav Hável, a cseh dráma- és esszéíró alakjához, aki maga is a kommunista diktatúra elleni ellenállás jelképe hazájában (tíz évet töltött a börtönben) és a Köztársaság elnökeként nagy szolgálatot tett polgártársainak azzal, hogy közhivatalát olyan erkölcsi és intellektuális tartalommal tölti meg, amely ritkaságszámba megy más országokban. Két érdekes eset, két olyan íróember, akik nem hódoltak be a kollektivista utópia ábrándjainak, vállalták, hogy személyes szabadságukat is feláldozva, életüket kockáztatva küzdenek egy másfajta rendért, amelyet kollégáik világszerte pocskondiáztak, majd elérkezvén a szabadulás órája, képesek voltak rá, hogy országuk társadalmának hozzáértő vezetőiként, életpályájuk erkölcsi tekintélyével és művészi tehetségükkel hirdessék a tolerancia, a pluralizmus, a jogállamiság és a szabadság értékeit.

Esetük nem gyakori, az ő országaikban is ritka, mert a közvélekedés szerint manapság - különösen az értelmiségi-  és művészkörökben - nő a nosztalgia a totalitárius idők iránt a változások elkerülhetetlen „társadalmi költségei” miatt, amivel a központosított gazdaság lebontása,  a szabad piac helyreállítása jár: nő a munkanélküliség, megugrottak a jövedelmi különbségek, csökkennek a kulturális támogatások. Bár a Magyar Írószövetség ülésén, amelyen részt vettem, nyomát sem láttam ennek a nosztalgiának, több barátom is megerősítette, vannak értelmiségiek, akik visszasírják azokat az időket, amikor a könyvek olyan olcsóak voltak, mint a kenyér, a legjobb irodalom százezres példányszámokban jelent meg, és nem zártak be színházakat, hogy a helyükön MacDonalds-ok vagy Sex-Shopok nyíljanak.

Ez volna a valódi oka annak, hogy oly sok író érez gyógyíthatatlan vonzódást a szociális diktatúrák iránt? A repülőgépen, amelyen Budapestről Berlinbe utazom vissza, véletlenül épp Robert Nozick egy tanulmánya kerül a kezembe; „Miért utasítja el az értelmiség a kapitalizmust?” A Harvard professzora, filozófus, korunk egyik legragyogóbb radikális liberális tanulmányának szerzője (Anarchia, állam és utópia). Nozick akárcsak Václav Hável és Göncz Árpád azon mai értelmiségiek közül való, akiknek nincsenek kisebbrendűségi  komplexusaik a szocializmussal szemben, és kemény érvekkel támasztja alá meggyőződését, a politikai demokrácia és a kapitalizmus elválaszthatatlanok egymástól, és az igazán szabad társadalom alappillérei.

Nozick magyarázata éleslátó és eredeti. Az írók gyakran  azért vetik el a kapitalizmust (és nemcsak a baloldaliak, olyan jobboldaliak, mint Yeats, Eliot és Pound is) mert traumaként élik meg azt, amikor az iskolából a piac által szabályozott életbe lépnek ki. Az iskolában az értelmiségi hivatástudatot és a tehetséget elismerik, jutalmazzák, ezek a tanulói teljesítmény csúcsai. A legjobb jegyek, jutalmak, a tanárok elismerése azoknak a diákoknak jut, akik kitűnnek az értelmiségi tevékenységekben. Ily módon beléjük nevelik azt az elképzelést, hogy hasonló sikerek és elismerés vár rájuk majd a későbbiekben, amikor a társadalom színpadán szerepelnek.

A sokk borzalmas, amikor fel kell ismerniük, hogy a piacgazdaságban a nagy díjak, a sikerek nem a „ragyogó ékesszólást” jutalmazzák. A kapitalizmust nem az az elv működteti, amely az iskolában általános, nevezetesen, hogy az intellektuális teljesítmény presztízst és hatalmat ad.

Presztízs és hatalom, piaci körülmények között azé lesz, aki legjobban és legteljesebben elégíti ki a fogyasztói keresletet, amely a piacon megnyilvánul, és e keresletben soha, vagy csak nagyon ritkán szerepelnek filozófiai vagy irodalmi javak. Demokráciában az értelmiségi hiúság, amelyet oly korán legyezgetnek  iskolai órákon, brutális csalódásba torkoll: a piac feltárja a társadalom egészének igazi prioritásait, egyértelműsíti, hogy a társadalom értékrendjében jóval lejjebb van a helye, mint a vállalkozónak, a mozi- vagy tévésztárnak, futbalistának, néha – ez aztán a legnagyobb megaláztatás – a bestseller-író ál-értelmiséginek. Hogy is azonosulhatna az író egy olyan rendszerrel, amely a köz szomorú részéve sorolja, majdhogynem a könyvelő vagy a lakatosmester szintjén? Ha ez a demokrácia, vesszen a demokrácia!

A totalitárius rendszerekben nem ez a módi. Ha az író jól viseli magát, engedelmesen teljesíti az udvaronc, vagy akár az udvari bolond szerepét, hamar eljut a közmegbecsülés csúcsaira, etetik-itatják, öltöztetik, kiadják, bemutatják. Jövedelme magasan az átlagpolgáré felett, privilégiumai vannak: üdülőtelepek, külföldi utazások, nagy ünnepeken akár a díszelnökségbe is felültetik. Ilyesmiről nem is álmodhatna a nómenklatúrán kívül, amelynek már maga is része, ahogy a szerviensek és vazallusok a nagy hűbéri családokban. És ha mindez nem volna elég, magas helyről kap felhatalmazást arra, hogy tiszta lehessen a lelkiismerete, elhitesse magával, a magasröptű gondolatok, amelyek fejéből kipattannak, a történetek, amelyeket kigondol, az emberiség szebb jövőjét szolgálják.

„Milyen szerencsés, hogy minden idejét írásra-olvasásra fordíthatja, igazán irígy vagyok ”-mondja nekem Göncz Árpád, amikor búcsúzunk. Hiszek neki.

Megjelent az El País spanyol napilapban 1998. április 12-én, majd a perui Caretas hetilapban 1998. április 16-án. Fordította: Gulyás András

2017. május 26.

SÉTÁNYT NEVEZTEK EL GÖNCZ ÁRPÁDRÓL

A szegedi angol fordító- és tolmácsképzést alapító Göncz Árpád néhai köztársasági elnökről nevezték el a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) két épülete közötti sétányt pénteken. A Bölcsészettudományi Kar épülete és a József Attila Tanulmányi és Információs Központ között húzódó sétány viseli az író és műfordító, az 1956-os forradalmár nevét.

Szabó Gábor akadémikus, az SZTE rektora elmondta: Göncz Árpád 1956-os kiállása, a szegedi egyetemmel való kapcsolata és szakmai teljesítménye is indokolja, hogy az ő nevét viselje az a sétány, ahol a forradalmi eseményekben meghatározó szerepet játszó szervezet, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ) emlékműve is áll.

Göncz Árpád Doctorow, Faulkner, Golding, Hemingway, Huxley, Styron műveinek fordítójaként volt ismert 1980-ban, amikor új munkatársként Szegedre, az akkor induló angol fordító- és tolmácsképzés oktatói közé hívták. Műfordítás-elméletet és -gyakorlatot tanított a szegedi egyetemistáknak.

Szőnyi György Endre, az SZTE bölcsészkarának professzora úgy fogalmazott, kollégái és tanítványai melegszívű, empatikus és nagyon bölcs embert ismertek meg Göncz Árpád személyében.

"Termetében egy Bilbó volt, de szellemében Gandalf" - utalt Tolkien A Gyűrűk Ura című regényének 1981-ben, tehát a szegedi egyetemi oktatói időszakban megjelent Göncz-féle fordítására. Az egyetemi tanár szerint Göncz Árpád jelenlétével hozzájárult az akkor még fiatal szegedi anglisztika szellemi profiljának kialakításához, majd politikusként sem felejtette el Szegedet, és ottani tanári tevékenységét.

Az avatáson Göncz Árpád gyermekei is jelen voltak.

delmagyar.hu

FELAVATTÁK A GÖNCZ ÁRPÁD SÉTÁNYT SZEGEDEN - GYERMEKEI IS VÉGIGSÉTÁLTAK RAJTA

A volt köztársasági elnök, A Gyűrűk Ura fordítója alapító tanára volt a szegedi egyetem angol tanszékén működő tolmács- és fordítóképzésnek.

Felavatták az Ady téren a József Attila Tanulmányi és Információs Központ (TIK) és a Bölcsészettudományi kar közötti területen a Göncz Árpád sétányt, amelyen végigsétált az egykori köztársasági elnök négy gyermeke közül három, Göncz Kinga, Annamária és Benedek is.

Az 56-os forradalmárra, íróra és műfordítóra, aki a szegedi egyetem angol tanszéke fordító- és tolmácsképzésének volt alapító tanára, Szabó Gábor rektor, Szajbély Mihály, az SZTE BTK dékánja és Szőnyi György Endre professzor emlékezett. A rektor azt hangsúlyozta, Göncz Árpád emberi tartásáról és szakmai munkájáról példát vehet a jövő nemzedéke.

– Szólítsál csak Árpi bácsinak! – mesélt Szőnyi György Endre a megismerkedésükről, amikor a professzor még fiatal tanársegéd volt az angol tanszéken a nyolcvanas évek végén Szegeden. Göncz Árpád fordította le A Gyűrűk Urát, és Szőnyi szerint Göncz Árpád szellemében Bilbó, bölcsességében pedig Gandalf volt, majd köztársasági elnökké választották és lett mindenki Árpi bácsija.