Göncz Árpád köztársasági elnök újévi köszöntője

1993. december 31.

MTI

Honfitársaim, Barátaim, határainkon innét és túl élő magyarok,

közös hazánk magukat más nemzet fiainak valló polgárai; s mindazok, akiket háború vihara vetett ki otthonukból, s most nálunk találtak menedéket - engedjék meg, hogy meleg szeretettel köszöntsem Önöket az új esztendő küszöbén. Egy nehéz esztendő végeztével, és - bár cáfolna rám az idő - egy nehéznek ígérkező év első perceiben. Amikor négy évtized múltán felborult a félelem egyensúlya, s a világ a közösen elveszített hidegháború keserves árát fizeti; amikor nagy, közös pátriánk - Európa - szorongató gondjai közt a politikai-gazdasági egységéhez vezető keskeny ösvényt keresi; amikor szűkebb térségünk, Kelet-Közép-Európa újonnan visszanyert szabadsága birtokában elavult gazdasága, elgyötört társadalma megújításának emberfölötti feladatával birkózik.

Sokan köszöntjük ma és sokféleképpen köszöntjük az új esztendőt: néhányan dúsgazdagon, sokan szerényen vagy épp szorongató szegénységben. De egy biztos: valamennyien békességre kiéhezve.

Békességre: a bennünket környező tágabb és szűkebb világgal, de mindenekelőtt önmagunkkal, mert csak ha a magunk belső békéjét visszanyertük, vagyunk képesek a világgal is megbékélni.

A társadalom élő emlékezete két nemzedéknyire nyúlik vissza. Az idő óta ezrével vándoroltak ki innét magyarok. S ezrével menekültek a szülőföldjükről ide be is. Az idő óta gyilkos kézre adtak itt zsidót, cigányt, mert zsidónak, cigánynak született. S kikergettek innét németet, mert német, s az otthonából kiűztek délszlávot, mert délszláv. Ezerszám üldöztek munkást, parasztot, urat, arisztokratát, mert másként szemlélte a világot, mert munkás volt, paraszt, úr, vagy arisztokrata. Az idő óta üldöztek itt volt üldözőket, s üldözték egymást új üldözők. S ezerszám kívánták meg, s vették el a más házát és mezejét.

Ezrek hittek, s tették, amit a hitük diktál, ha rossz is; százezrek tettek úgy, mintha hittek volna, s tették, amit elvártak tőlük. Mert féltek. S mindeközben éltek és túléltek: eltemették a szüleiket, elvesztettek egy világháborút, gyermekeket nemzettek és szültek, fölnevelték őket, harckocsik széttaposták a forradalmukat, ők végezték a dolgukat, fölhúzták a házat, fát ültettek, építették-szépítették a közös hazát, betegek voltak és gyógyítottak, tanultak és tanítottak, s mikor nagy sokára megnyílt a nagyvilág, kimentek és nyitott szemmel körülnéztek. Ők, a mindenkori ,,ügyeletes,, többség. Mindeközben észben tartották a maguk sebeit, de alig gondoltak a másokéval, amit talán épp ők ütöttek, ha mással, nem hát részvétlenséggel vagy kárörömmel.

Igen: voltak és vannak köztünk - mi közöttünk - csillagszemű nők, akik ha telefüstölt szobába lépnek, magától kinyílik az ablak, s beárad rajta a tiszta levegő. És vannak sugárzóan igazmondó, igazságtudó férfiak. A mindennapok hősei és szentjei, akiket arról lehet fölismerni, hogy tartósan békében élnek önmagukkal. Róluk senki nem vezet listát, nem tömörülnek szövetségbe, nem igazolják egymás múltbeli tetteit, nincs mit titkolniuk, feledtetniük vagy túlteljesíteniük.

Mert tudják - ők tudják -, amit mindenkinek tudnia kéne: hogy minden társadalomban állandó a jó és a rossz egyensúlya. Ha megbillen a kettő mérlege, az idő helyrebillenti. Törvényszerűen. Bosszúval, ami bosszút szül, kár az idő dolgát késleltetni. Meg azt, hogy az embernek egyetlen java van, amit ha két kézzel szór szét, magának lesz annál többje belőle: a szeretet.

Ma éjjel - egy - vagy több? - nehéz év küszöbén mindannyiunknak azt javaslom: béküljünk ki önmagunkkal, fogadjuk el, hogy magunk is, mint bárki más, esendő emberek vagyunk. Sem jobbak, sem rosszabbak, sem többek, sem kevesebbek. Ha püspökök, ha kéményseprők. Ebben a nekünk rendelt kis hazánkban magunkért, egymásért - egymás sebeiért és azok gyógyultáért - egyetemlegesen felelősek.

Kössünk hát ma éjjel békét - ki tudja, hátha tartósnak bizonyul?

Mindannyiunknak boldog Újévet kívánok!

Tovább az oldalra

Göncz Árpád (1922 - 2015) a XX. századi magyar demokratikus mozgalmak kiemelkedő szereplője.

Fiatalemberként, frissen végzett jogászként részese a nyilasok elleni fegyveres ellenállásnak, 1945-től a kisgazda pártban kezdi politikai tevékenységét. A párt betiltása után fizikai munkásként dolgozik. Az 1956-os forradalom után a Bibó-per másodrendű vádlottjaként életfogytiglani börtönre ítélik. 1963-ban amnesztiával szabadul. Fordítóként kezd új pályát, az angol-amerikai irodalom egyik legnevesebb fordítójaként válik ismertté. Ezt követően indul saját írói munkássága. A Magyar Írók Szövetségében 1981-től a műfordítói szakosztály elnöke, majd 1989-től 90-ig a szövetség elnöke.

A demokratikus ellenzék tevékenységében kezdetektől részt vesz 1990-ben a szabad választások után a Magyar Köztársaság első elnöke (1990-1995, 1995-2000).

Közvetlen személyisége, rendkívüli nyitottsága, megalkuvás nélküli, kikezdhetetlen erkölcsi tartása, feleségével, Göntér Zsuzsannával közös, mély szociális érzékenysége állnak máig töretlen népszerűsége mögött.