Göncz Árpád köztársasági elnök újévi köszöntője

1991. december 31.

MTI

Honfitársaim, Barátaim,

Boldog új esztendőt kívánok valamennyiőtöknek. Boldog új esztendőt hazánk polgárainak, a nálunk menedéket találóknak, a szomszédos államokban élő és a távoli országokba szétszóródott magyarságnak, köztársaságunk minden barátjának, s a világ minden jóakaratú emberének. Békét kívánok az új esztendőben. Békét a világnak, Európának, legkivált szomszédainknak és önmagunknak. Békét és bizalmat népek, nemzetek, etnikumok között. Békét és bizalmat itthon, egymás között, mindazoknak, akiket a nézeteik, eltérő politikai szándékaik, vagy éppen az egyre növekvő társadalmi különbségek szembeállítanak egymással.

Amikor immár több mint egy éve hozzákezdtünk az új, demokratikus Magyarország építéséhez, egységesebben éreztünk és hittünk. Egységessé tett bennünket, amit elutasítottunk: a régi rendet, a nemzeti kiszolgáltatottságot, a szélmalomharcot, amellyel illúziókból próbáltunk valóságot teremteni. Hittünk egy Európához jobban illeszkedő Magyarországban, ahol a jogrend védőernyője alatt nemcsak a társadalom egésze, hanem az egyes ember is könnyebben boldogul.

Ma, alig egy év múltán, szakadozik az egység és foszladozik a hit. Bundás indulatokkal támadnak egymásra a politikai erők, s olykor már a társadalmi indulatok is felparázslanak, mert a szokatlan lemondás és nélkülözés bizalmatlanságot csihol, békétlenséget szül.

Pedig nagy utat tettünk meg 1991-ben nagy célunk, a független, demokratikus Magyarország felé, a sikeresebb gazdálkodást ígérő tulajdonviszonyok felé, s mindezt úgy, hogy hazánk a hétköznapok gondjai ellenére e sok vihart megélt térség legszilárdabb országa maradt.

1991-ről följegyzi a történelem, hogy csaknem fél évszázad múltán ebben az esztendőben hagyta el hazánkat az utolsó - lelkünk legmélyén mindig is megszállónak tartott - idegen katona, ekkor szűnt meg a Varsói Szerződés és a KGST, térségünk e két sajátos intézménye, melyek oly sokat emlegetett proletárinternacionalizmusa még leplezni is csak rosszul leplezte kiszolgáltatottságunkat. 1991-ről följegyzi a történelem, hogy csaknem fél évszázad múltán olyan törvényeket alkotott immár szabadon - és a szó valós értelmében - választott parlamentünk, amelyek révén a perifériáról közelebb kerültünk a középponthoz, a bennünk élő Európa-eszméhez.

Arra azonban kevesen gondoltak, hogy eredményeinknek vagy sikereinknek ára van. Olykor nagyon is keserves ára. A társadalom legszélesebb rétegeit sújtó infláció és munkanélküliség, a szociális védettség csökkenése. És nyomukban olyan veszélyek járnak, mint a társadalmi ellentétek kiéleződése, a politikai indulatok elszabadulása, vagy éppenséggel a közbiztonság aggasztó romlása.

Arra is talán csak kevesen gondoltak, hogy a meghatározó politikai erők sem képesek a jobb jövő érdekében türelemmel viszonyulni a társadalmi-politikai másvéleményhez. Sőt, történelmi küldetésünk nem ritkán túlzott magabiztossággal vértezett tudatában maguk is hozzájárulnak az ellentétek éleződéséhez. Vagy éppenséggel nem figyelnek eléggé rá, hogy még a legígéretesebb távlatok reményében is összeroskadhatnak a jelen terhei alatt azok, akiknek a vállára mindig is a legnagyobb súlyt rakta a mindenkori történelem. Falun és városon egyaránt. A mindenkori milliókra, a bérből, fizetésből élőkre, nyugdíjasokra.

Átalakulásunk legsúlyosabb terhét - s mind többet - ők cipelik. És ha a Magyar Köztársaság a térség legszilárdabb állama maradt, ha a reméltnél is biztatóbb eredményeink születtek, ha sikerült túljutnunk a legválságosabb helyzeteken, ha nem csapott jövőnket veszélyeztetően magasra a társadalmi elégedetlenség - márpedig nem csapott -, akkor az egyedül az ország népe demokráciára érett felelősségtudatának, önfegyelmének köszönhető.

A Magyar Köztársaság államfőjeként mindenekelőtt ezt az önfegyelmet és felelősségtudatot szeretném megköszönni hazánk valamennyi polgárának.

Elsősorban azoknak, akiknek hétről hétre nagyobb gondot jelent a család kenyerének előteremtése, a meleg otthon biztosítása, gyermekeik nevelése. Elsősorban nektek köszönöm meg barátaim, hogy Magyarország képes volt megőrizni hitét, hitelét és jó hírét szerte a világban.

Az évváltás mindig a számvetés és előretekintés ideje. Ilyenkor szívesen hisszük, hogy a ránk váró hetek, hónapok jobbak, szebbek, eredményesebbek lesznek, mint a mögöttünk hagyottak. Ilyenkor teli vagyunk bizakodással és hittel, hogy terveinket valóra váltjuk.

Kívánom magunknak, hogy 1992-ben ez így is legyen. Bár jól tudom, hogy ez az év sem osztja majd könnyen a sikereket. Körülöttünk forrong a világ. A dolgunk sem lesz kevesebb vagy könnyebb, mint tavaly volt.

Mindenekelőtt magunkra kell támaszkodnunk. Egyénnek, családnak, közösségnek. A nemzet egészének. Meggyőződésem, hogy oly sok fogadkozás, oly sok kitérő után végre valóban a magyar gazdaság rendbetételére és megerősítésére kell fordítanunk minden erőnket. Mind a felelős politikai erőknek, mind az ország polgárainak nézetkülönbségeket félretéve azon kell munkálkodniuk, hogy növekedjék az ország gazdasági ereje, és megszülessenek azok a szociális intézkedések, amelyek nagyobb létbiztonságot nyújthatnak mindenkinek. Ennek azonban a társadalmi megbékélés a feltétele, amely el- és leszámolások helyett, az ellenségeskedés és félelem szítása helyett közös cselekvésre ad lehetőséget.

A magyarság és hazánk minden állampolgárának erkölcsi erejében, felelősségében bízva ehhez kérem Isten áldását az új esztendő minden napjára.

Tovább az oldalra

Göncz Árpád (1922 - 2015) a XX. századi magyar demokratikus mozgalmak kiemelkedő szereplője.

Fiatalemberként, frissen végzett jogászként részese a nyilasok elleni fegyveres ellenállásnak, 1945-től a kisgazda pártban kezdi politikai tevékenységét. A párt betiltása után fizikai munkásként dolgozik. Az 1956-os forradalom után a Bibó-per másodrendű vádlottjaként életfogytiglani börtönre ítélik. 1963-ban amnesztiával szabadul. Fordítóként kezd új pályát, az angol-amerikai irodalom egyik legnevesebb fordítójaként válik ismertté. Ezt követően indul saját írói munkássága. A Magyar Írók Szövetségében 1981-től a műfordítói szakosztály elnöke, majd 1989-től 90-ig a szövetség elnöke.

A demokratikus ellenzék tevékenységében kezdetektől részt vesz 1990-ben a szabad választások után a Magyar Köztársaság első elnöke (1990-1995, 1995-2000).

Közvetlen személyisége, rendkívüli nyitottsága, megalkuvás nélküli, kikezdhetetlen erkölcsi tartása, feleségével, Göntér Zsuzsannával közös, mély szociális érzékenysége állnak máig töretlen népszerűsége mögött.