KOSZORÚZÁS GÖNCZ ÁRPÁD KILENCVENHATODIK SZÜLETÉSNAPJÁN

Gombár Csaba beszéde

A bő negyedszázaddal ezelőtti rendszerváltozás sodrában Göncz Árpád a demokrácia ígéretének és igézetének lett a megtestesítője. Köztársasági elnökké választásával olyan ember került ebbe a méltóságba, aki gondolataival és tetteivel, sőt, puszta megjelenésével és gesztusaival egyaránt a szabadságot és az egyenlőséget szimbolizálta.

Kedves Barátaim, Göncz Árpádra emlékezünk

Az akkori politikai méltóságok közt nem volt más, aki akárcsak megközelítette volna ezt a magatartást. És így nem akármilyen politikai erényről és eredményről van szó.

Emlékezhetünk, a rendszerváltozás egyik sokszor felemlegetett, felhánytorgatott toposza, hogy akkoriban „a nép” Gorenje hűtőgépért áradt Ausztriába. E motívum azt példázná, hogy „a nép” nem az ország jövőjéért, hanem csak egyéni anyagias vágyainak kielégítéséért mozdul. A „gorenjézés” fordulatból azonban jobbára csak az egyszerű emberek lenézése hangzott-hangzik ki sokak számára, pedig másként is értelmezhetjük. Igaz, hogy akik akkor az osztrák bevásárlóközpontokba mentek, nem a szabadság és az egyenlőség fogalmait, a demokrácia értékeit elemezgették, de átérezhették, hogy egy jóléti államba látogatnak. Európa modernkori történetében ugyanis, számos összetevő miatt, de először adódott, hogy a nyugati részeken az állampolitika egyszerre kedvezett polgárai szabadságának és egyenlőség igényeinek. Ez volt a nagy különbség, mert nálunk az áruhiány is szabadság- és egyenlőséghiányos körülményeinkből fakadt. S azért tekintgettek az emberek vágyakozva Ausztriára, mert ott kezdődött a demokratikus jóléti állam.

Nem felesleges, hogy a demokráciáról szólva felemlegessük ezt a szabadság-egyenlőség együttest – és éppen Göncz Árpádra emlékezve. A szabadság és az egyenlőség egymásra utalt politikai jelenségek, de úgy jelentik a demokrácia dinamikáját, hogy közben állandóan horzsolódnak egymással, és sokszor egymás rovására érvényesülnek. Ha aránytalanul sok vagy gyors az egyenlőség érdekében művelt állampolitika, abból rögvest szabadságsérelmek adódnak, és fordítva is ugyanez a helyzet. Vagyis, ahogy Kemény István fogalmazott egy költői képben: a „szabadság és az egyenlőség feszeng egymás társaságában”. Ugyanakkor az a demokrácia, amit liberálisnak mondunk és kívánunk, csak együtt-meglétükkel közelíthető. Mindezek régi elméleti problémák, a demokraták és a demokratikus pártok vezetői számára azonban aktuális feladatok. Se a szabadság, se az egyenlőség nem természete eredendően az embernek. Mindkettő a civilizálódás folyamatába ágyazott politikai alkotás, és amelyek érvénysülési esélye a liberális demokrácia, avagy – ha úgy tetszik – a demokratizálódott liberalizmus intézményesülésétől függ.  Ez derengett fel a rendszerváltás forgatagában, és ebben a forgatagban volt Göncz Árpád olyan politikai személyiség, akiben a honpolgárok elméleti iskolázottság nélkül is megérthették, hogy velük együtt akar egy szabadabb és egyenlőbb világot. Ez óriási és indokolt népszerűségének a titka – ha titok ez egyáltalán.

Göncz Árpád változatos és arcáért megszenvedett életével, magatartásával, plebejus habitusával – ahogy megjelent, és mondott valamit – a szabadság és az egyenlőség együttes lehetőségét sugározta. Nem teoretizált (mint én itt), hanem tette, mutatta, példázta, hogy micsoda, és milyen lehetne a szabadságelvű magyar demokrácia. Így, és ezért emlékezünk rá.

Tovább az oldalra

Göncz Árpád (1922 - 2015) a XX. századi magyar demokratikus mozgalmak kiemelkedő szereplője.

Fiatalemberként, frissen végzett jogászként részese a nyilasok elleni fegyveres ellenállásnak, 1945-től a kisgazda pártban kezdi politikai tevékenységét. A párt betiltása után fizikai munkásként dolgozik. Az 1956-os forradalom után a Bibó-per másodrendű vádlottjaként életfogytiglani börtönre ítélik. 1963-ban amnesztiával szabadul. Fordítóként kezd új pályát, az angol-amerikai irodalom egyik legnevesebb fordítójaként válik ismertté. Ezt követően indul saját írói munkássága. A Magyar Írók Szövetségében 1981-től a műfordítói szakosztály elnöke, majd 1989-től 90-ig a szövetség elnöke.

A demokratikus ellenzék tevékenységében kezdetektől részt vesz 1990-ben a szabad választások után a Magyar Köztársaság első elnöke (1990-1995, 1995-2000).

Közvetlen személyisége, rendkívüli nyitottsága, megalkuvás nélküli, kikezdhetetlen erkölcsi tartása, feleségével, Göntér Zsuzsannával közös, mély szociális érzékenysége állnak máig töretlen népszerűsége mögött.