Bibó István élete hét tételben

2011. augusztus 7.

hvg.hu

Bibó István zsidókat mentett a második világháború idején, 1956-ban utolsóként hagyta el a Parlamentet, élete vége felé az ellenzéki mozgalmak egyik jelképe lett. Bibó élete röviden, hét pontban.

Az alábbiakban hét tételben foglaljuk össze, mit kell tudni a magyar demokratikus politikai gondolkodás kiemelkedő alakjáról, akinek a téziseit kevesen olvasták eredetiben, de annál többen idézik a nyilvánosság előtt. Bibó István mind a népi-nemzeti, mind pedig a demokratikus ellenzék számára elfogadható személyiség volt a nyolcvanas években, munkássága integráló erővel bírt.

1. Családja és a fiatalkori tudományos hatások

Bibó István 1911. augusztus 7-én született Budapesten. Édesapja, idősebb Bibó István, aki a könyvtárat vezette a szegedi egyetemen – Huszár Tibor szerint - művelődéstörténész, tudományszervező volt. A Bibó család kálvinista kisnemesi, Habsburg-ellenes hagyományokat őrzött, ráadásul erős Petőfi- és Kossuth-kultusz jellemezte a famíliát. (Bibó István 1956-ban a Petőfi Párt delegáltja lesz a Nagy Imre-kormányban.) Legnagyobb hatással Bibóra a jogtudós Horváth Barna volt az egyetemi évei idején. Professzora – széles körű nemzetközi kapcsolatait kamatoztatva – tanítványát bevezette az európai jogtudomány központjaiba – írja Huszár. Miután befejezte a szegedi egyetemet, Bibó 1933–34-ben a bécsi egyetemen folytathatta stúdiumait. Fizetett szabadsággal járó állami ösztöndíjjal a következő évben eljutott a genfi Institute Universitaire des Hautes Études Internationales rangos tudományos műhelyébe. Itt ismerkedett meg Guglielmo Ferreróval, akinek társadalom- és történelemszemlélete hatott a legerőteljesebben Bibóra. Alighanem Ferrerótól vette át azt az egzisztencialista gondolatot, miszerint az ember az egyetlen a természetben, aki tudja, hogy meg fog halni, és ez félelemérzetet, áttételesen pedig hatalomvágyat kelt benne. Vagyis a mások feletti hatalom vágya az ember haláltudatának kompenzációjából ered – erről Kovács Gábor is írt a Liget folyóiratban. Bibó e gondolatait részletesen Az európai társadalomfejlődés értelme című művében fejtette ki.

2. A második világháború alatt

A német megszállás idején minisztériumi dolgozóként, menlevelek kiállításával számos, zsidónak minősített személyt mentett meg. Horthy sikertelen kiugrási kísérletének kudarca után, a nyilas hatalomátvétel után 1944. október 16-án letartóztatták. Pár nap múlva kiszabadult, majd illegalitásba vonult. 1945 februárjától hivatalt vállalt az Ideiglenes Nemzeti Kormány belügyminisztériumában. 1945 márciusa és 1946 júliusa között a belügy közigazgatási osztályát vezette, a megyerendszer reformján dolgozott. Már ebben a minisztériumban megismerkedett Nagy Imrével, aki rövid ideig kommunista belügyminiszter volt.

3. Bibó szerepe az 56-os forradalomban

A Nemzeti Parasztpárt politikusát a negyvenes évek végére háttérbe szorították. 1956-ban pár napra ismét az NPP színeiben vállalt közfunkciókat: a forradalom kitörése után egy héttel, október végétől szervezte újjá többek között ő is a pártot, amelynek november 1-jétől Petőfi Párt lett a neve. A szervezésben rajta kívül Illyés Gyula és Veres Péter írók is részt vettek. E szervezet jelöltjeként november 3-ától nevezték ki államminiszternek Nagy Imre forradalmi kormányába. A Petőfi Párt vezetői - köztük Bibó – eredetileg nem szívesen vállalták az államminiszteri jelölést. Ám amikor kinevezték miniszternek, Bibó rendkívül komolyan vette feladatait. November 4-én Tildy Zoltán egykori köztársasági elnökkel, a Nagy Imre-kormány tagjával együtt tárgyalt az Országgyűlés épületét megszálló szovjet csapatokkal. Ugyanezen a napon kiáltványt fogalmazott meg, mint a törvényes kormány képviselője. „A magyar népet felszólítom, hogy a megszálló hadsereget vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsőségnek ne tekintse, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen” – írta a kiáltványban. „Kérem a nagyhatalmak és az Egyesült Nemzetek bölcs és bátor döntését leigázott nemzetem szabadsága érdekében” – hangzott a kiáltvány. Bibó azon ritka politikusok közé tartozott, akik nem menekültek el a szovjet csapatok elől. Utolsóként hagyta el a Parlamentet, ahogyan az a Bibó István Szakkollégium honlapján is olvasható.

Fotó: Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar

4. Forradalmi tevékenysége november 4. után sem ért véget

Bibó 1956 decemberének elején tárgyalt Menon indiai nagykövettel, átadta neki a Nyilatkozat Magyarország állami, társadalmi és gazdasági rendjének alapelveiről és a politikai kibontakozás útjáról címet viselő, Farkas Ferenccel, Göncz Árpáddal, Varga Istvánnal, Féja Gézával és Tamási Áronnal közösen megfogalmazott nyilatkozatát. Nemcsak Menonnal, hanem Rahman indiai ügyvivővel is személyes kapcsolatot teremtett. Felhatalmazta az indiai ügyvivőt arra, hogy a Közös nyilatkozat egy-egy példányát juttassa el az ENSZ főtitkárához és a magyar ügyet vizsgáló ENSZ ötös bizottság Bécsben tartózkodó ceyloni tagjának. Hozzájárult ahhoz is, hogy Göncz Árpád tájékoztatást adjon Cope budapesti angol követségi első titkárnak a magyarországi helyzetről – írja a Magyar Országos Levéltár munkatársa, Mikó Zsuzsanna. Bibó István 1957 elején írta Magyarország és a világhelyzet című tanulmányát, melyet sikerült Londonba juttatnia, ahol meg is jelent.

5. Börtönbüntetés és éhségsztrájk

„Az 1957. május 23-án letartóztatott Bibó István és Göncz Árpád, valamint a június 20-ától előzetes letartóztatásban lévő Regéczy-Nagy László elleni per a Nagy Imre per mellett a legjelentősebb politikai per volt az 1956-os forradalmat követő megtorlások sorában” – írja Mikó Bibó Istvánról. Mikó szerint „Bibó István legfőbb bűne az volt, hogy 1956. november 4. után is aktívan képviselte a forradalom ügyét. Ekkor fogalmazta meg és juttatta Nyugatra a magyar forradalommal kapcsolatos álláspontját és megoldási javaslatait, amely hosszú időre életben tartotta a „magyar kérdést”. A vádlottak elleni per 1958. július 28-án kezdődött és a zárt tárgyalás augusztus 1-jéig tartott.” A Legfelsőbb Bíróság Bibó István I. rendű, Göncz Árpád II. rendű vádlottat életfogytiglani börtönre, Regéczy-Nagy László III. rendű vádlottat tizenöt évi börtönre ítélte. Az ítélet 1958. augusztus 2-án, kihirdetéskor jogerőre emelkedett. Bibó később részt vett a Váci Országos Börtön elítéltjeinek éhségsztrájkjában. Az 1963. évi amnesztiával szabadult.

6. Szabadulás a börtönből - az utolsó évek

Bibó István szabadulása után a Központi Statisztikai Hivatal könyvtárában helyezkedett el. Nyugdíjazásáig, 1971 novemberéig a szerzeményezési osztályon dolgozott. Életét ezekben az években „nagyfokú visszavonultság jellemezte” – ezt a Bibó-önjellemzést Huszár Tibor idézi a politikai gondolkodóról szóló munkájában. Bibó 1963-tól haláláig, 1979-ig elsősorban elméleti, politikai tanulmányokat írt. Legjelentősebb munkája ez időszakban az 1971–1972-ben magnóra mondott, Az európai társadalomfejlődés értelme volt. E művét állítólag a demokratikus ellenzék tagja, Kenedi János gépeltette le elsőként.

7. A Bibó-kultusz: temetés, emlékkönyv, szakkollégium

Bibó István 1979. május 10-én hunyt el, temetése és a Bibó-emlékkönyv azt mutatta, hogy a népi-nemzeti és a demokratikus ellenzék képes az összefogásra Magyarországon. Temetésén Illyés Gyula és Kenedi János beszélt, míg az emlékkötetbe több mint hetven, különböző politikai irányultságú ellenzéki (és részben több, a kommunista párthoz közelálló személyiség) írt tanulmányokat. A kádárista állambiztonság igyekezett megosztani az ellenzéki együttműködést. Ez többé-kevésbé sikerrel is járt, bár a nyolcvanas évek közepén még létrejött a monori találkozó a különböző irányzatok között. Szakkollégiumot 1985-ben neveztek el Bibó Istvánról. Az intézmény vezetője a hetvenes évek végétől Kéri László volt, de amikor a Bibó nevet felvette a szakkollégium, már Stumpf István volt az igazgató. A szakkollégisták közül került ki a Fidesz alapítóinak egy része is.

Fotó: Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar

A legfontosabb Bibó-művek

Tovább az oldalra

Göncz Árpád (1922 - 2015) a XX. századi magyar demokratikus mozgalmak kiemelkedő szereplője.

Fiatalemberként, frissen végzett jogászként részese a nyilasok elleni fegyveres ellenállásnak, 1945-től a kisgazda pártban kezdi politikai tevékenységét. A párt betiltása után fizikai munkásként dolgozik. Az 1956-os forradalom után a Bibó-per másodrendű vádlottjaként életfogytiglani börtönre ítélik. 1963-ban amnesztiával szabadul. Fordítóként kezd új pályát, az angol-amerikai irodalom egyik legnevesebb fordítójaként válik ismertté. Ezt követően indul saját írói munkássága. A Magyar Írók Szövetségében 1981-től a műfordítói szakosztály elnöke, majd 1989-től 90-ig a szövetség elnöke.

A demokratikus ellenzék tevékenységében kezdetektől részt vesz 1990-ben a szabad választások után a Magyar Köztársaság első elnöke (1990-1995, 1995-2000).

Közvetlen személyisége, rendkívüli nyitottsága, megalkuvás nélküli, kikezdhetetlen erkölcsi tartása, feleségével, Göntér Zsuzsannával közös, mély szociális érzékenysége állnak máig töretlen népszerűsége mögött.