Benedek Márton beszéde

Tisztelt egybegyűltek!
Drága Zsuzsa, kedves családom!
Kedves barátaink!
Elnök Urak, Miniszterelnök Urak, Házelnök Urak!
Tisztelt gyászolók, honfitársaim, külföldi barátaink!

Árpád elment.

Legtöbbünk életében meghatározó szerepet játszott.

16 évesen, szúrós zakójában a tánciskolában levette Zsuzsát lábáról. Táncolni nem tudott, de sziporkázó humorával és szerteágazó műveltségével elkápráztatta nagyanyámat. Nyolcvan évet töltöttek együtt szerelemben.

41 éves korában beszélőre ment hozzá nagyanyám és gyerekeik. Mind a négyen kitűnő bizonyítványt szorongattak a markukban. Miközben ellenforradalomról tanultak az iskolában, tudták jól, hogy az ország szabadságáért apjuk valódi áldozatot hozott. Ennek jegyében nőttek föl.

78 évesen, második elnöki ciklusa lejártakor Esterházy Péter így vonta meg politikusi tevékenysége mérlegét:

A szeretet veszélyes,
Édes.
Légy jámbor.
Kormányzáshoz ez jobb.

Nagyapám titka, azt hiszem, az volt, hogy mindenkinek, akivel találkozott, adott egy icipici szeletet önmagából. Gyakran önironikus humorral leöntve.

1950-ben, a Talajjavító Vállalat szintezőjeként egyszer Árpád került terítékre az igazgatói értekezleten:

Göncz elvtárs, hogyan tűrheted a nép vagyonának pocsékolását?! Nálatok másfél kiló sósav és egy kiló kénsav hiány mutatkozott.

Fölálltam és azt mondtam, Gellért elvtárs, önkritikát akarok gyakorolni. Be kell vallanom, hogy szeretem a tömény italokat.

Negyven évvel később, már elnökként, így kért elnézést Károly hercegtől, mert még nem ismerte a hivatali protokollt: Az ön családja ezer éve csinálja ezt; én három napja.

Humora mögött azonban egyenes gerinc, hihetetlen élettapasztalat, sziklaszilárd jellem és a másik ember végtelen tisztelete bújt meg.

Harminc éves korára volt már jogász, banktisztviselő, újságíró, ellenálló, kisgazdapárti funkcionárius és csőhegesztő. Szót értett kommunistával és népivel is, noha egyik sem volt.

‘44-ben lövést kapott, mikor ellenállóként zsidókat mentett Budapesten.

A forradalom után életfogytiglanra ítélték, mert segített külföldre csempészni Bibó István kibontakozási tervét és a Nagy Imre-pontokat.

Nagyapám nem véletlenül beszélt elnökként csillagszemű nőkről és szálfaderekú férfiakról:
A „csillagszemű” egyetlen tudományosan meghatározható ismertetőjele: ha belép egy telefüstölt, áporodott levegőjű szobába, az ablak magától kitárul, és a szoba kiszellőzik. A férfiaknak csillagszemük nincs. Közöttük viszont akadnak szálfaemberek. Akiket nem roppantott meg a történelem, nem sodort ide-oda, nem vetett partra parafa dugóként a századvég váltakozó árapálya.

Engem Árpád tanított meg arra, hogy elveink mellett kiállva és a másikhoz való odafordulással érdemes élni az életet. Hogy adjunk annak, akinek semmije sincs.
Egyszer megkérdeztem tőle: Miért nem menekültetek el Magyarországról ötvenhatban?
„Az ember nem hagyja cserben bajba jutott hazáját!” – mondta szelíd, de ellentmondást nem tűrő hangon.

Nagyapám szerette az embereket, és szerette Magyarországot.

Közép-Európában érezte igazán itthon magát, de elnökként nagyanyámmal a világ minden tájára eljutott. Mosolyát, közvetlenségét, szeretetét mások is szeretettel viszonozták.

A Teleki Pál Munkaközösségben fiatalon megtett lépésektől kezdve, a Kisgazdapárton, az ellenálláson, ötvenhaton és a demokratikus ellenzéken át, majd köztársaságunk első elnökeként, Árpád végig azon dolgozott, hogy Magyarországon is az a szabadságon, emberi jogokon es társadalmi igazságosságon alapuló liberális demokrácia honosodjon meg, ami tőlünk nyugatabbra már kialakult.

Feladatunk annyi, hogy álmát megvalósítsuk – hogy szellemi örökségét továbbvigyük.

Azon szavakkal búcsúzom nagyapámtól, melyekkel ő vett búcsút Antall József kormányfőtől 1993 decemberében:

Minden halál alkalom, hogy számot vessünk önmagunkkal, önmagunk életével. [Tekintsünk] hát önmagunkba …, s tegyük fel magunknak a kérdést: megtettünk, megteszünk-e mindent, ami tőlünk telik, hogy híven szolgáljuk szűkebb közösségünket és hazánk egészét?

Göncz Árpád megtette, ami tőle telt.
Most rajtunk a sor.     
Ég veled, drága nagyapánk!

Tovább az oldalra

Göncz Árpád (1922 - 2015) a XX. századi magyar demokratikus mozgalmak kiemelkedő szereplője.

Fiatalemberként, frissen végzett jogászként részese a nyilasok elleni fegyveres ellenállásnak, 1945-től a kisgazda pártban kezdi politikai tevékenységét. A párt betiltása után fizikai munkásként dolgozik. Az 1956-os forradalom után a Bibó-per másodrendű vádlottjaként életfogytiglani börtönre ítélik. 1963-ban amnesztiával szabadul. Fordítóként kezd új pályát, az angol-amerikai irodalom egyik legnevesebb fordítójaként válik ismertté. Ezt követően indul saját írói munkássága. A Magyar Írók Szövetségében 1981-től a műfordítói szakosztály elnöke, majd 1989-től 90-ig a szövetség elnöke.

A demokratikus ellenzék tevékenységében kezdetektől részt vesz 1990-ben a szabad választások után a Magyar Köztársaság első elnöke (1990-1995, 1995-2000).

Közvetlen személyisége, rendkívüli nyitottsága, megalkuvás nélküli, kikezdhetetlen erkölcsi tartása, feleségével, Göntér Zsuzsannával közös, mély szociális érzékenysége állnak máig töretlen népszerűsége mögött.